- Hé Dilen! mi volt ez az egész? - tettem fel a kérdést mert már irtóan az agyamra ment,hogy ő ennyire csendben van és figyelmen kívül hagy.
- Hmm? miről beszélsz? - szintén kérdéssel válaszolt a fiú,de olyan hangnemmel mintha semmi sem történt volna.
- Mos tényleg hülye vagy vagy csak tetteted magad? - emeltem meg az egyik szemöldökömet miközben elé álltam,hogy ne azt a valamit nézze hanem rám figyeljen.
- Oldalrébb mennél kérlek? zavarsz.
- Had gondolkozzam csak egy pillanatig...NEM?
- Lina..mit akarsz?
- Beszélgetni a mai napról.
- Akkor menj a pudliddal beszélgetni az udvarra..az én agyamat ne cseszegesd vele..
- Ezt meg,hogy érted? én..én nem is csesztetem az agyadat..te találtál rám és ráncigáltál magadhoz..én nem kértem a segítségedet..
- Ha ennyire hálátlan vagy felőlem mehetsz világgá. Az ajtó arra van. - Dilen a kezével a kijárati ajtó felé mutatott. Én hülye pedig még jobban mérges lettem ezért és az ajtó felé vettem az irányt.
- A viszont nem látásra! - Csaptam be magam után az ajtót és megindultam lefelé a lépcsőn. Bár még mielőtt az emeletről is lemerészkedtem volna a lábaim már reszketni kezdtek. /Eddig ahányszor kinn voltam Dilen mellettem volt..és mindent tudott..de ha most visszamegyek..gyenge kis lánynak fog hinni../ - A FRANCOKAT MEGYEK VISSZA! - győzött a büszkeségem..megint.
Kitopogva az épületből néztem körbe. Sok ismeretlen arc. Pont úgy mint az elején. De hisz én vagyok a rettenthetetlen..nyuszi..én sémitől sem félek..A fejemet rázva ballagtam az utcán. Tekintetettemmel Krómot kerestem. Bár nem csodáltam,hogy nem tűnik fel..egy részt még nappal van,másrészt farkas alakban van. Ha meglátják ki tudja mit tesznek majd vele. Ezért eldöntöttem,hogy estig várok..ha Dilen azt mondta nyomon talál..ha egy helyen maradok hamarabb sikerrel járok. Egy lócán foglaltam helyet és vártam..vártam..és vártam.
Amint a nap elrejtőzött a hatalmas épületek mögött a lápások bevilágították az utcát. Én még mindig egy helyen ültem..szinte mozdulatlanul. Bár mivel a ruha elég vékony volt kezdtem fázni.
Körbenéztem. Furcsa érzés fogott el. Éreztem,hogy figyel valaki. Felpattanva a lócáról álltam kész létben a futásra..mivel a fegyverem..mindenem amim volt Dilennél maradt.
- Ha nem kerül elő az a másik..nem válnál te is a célpontommá Lina.. - szólalt meg az árnyákból az ismerős hang..
- Célpont? Ez nem vicces Dilen..
- Hehe..nem is vicceltem..sajnálom pici.. - egy éles penge repült felém. Még épp időben képes lettem félre ugrani..csak a karomat találta el.De..jobb mintha a szívemet szúrná át..
- Meghibbantál? majdnem megöltél!
- Épp az a cél.. - újabb három pengét indított felém. Azokat már kivédtem az először dobottal.
- Beléd meg mi ütött? oké,rájöttem,hogy hibáztam..nem kellett ennyire hálátlannak lennem...ez a hibám..
- Lina..Lina..Lina..az egyetlen hiba benned az,hogy nem föld lakó vagy..pedig külsőre nem is nézel ki vámpírnak vagy bármi másnak..ha az a farkas nem kerül elő..el tudlak rejteni mások szeme elől..nem is sejtették volna,hogy ki vagy valójában..de az a farkas fiú tönkretett mindent. Ő lesz az aki miatt most életedet fogod veszíteni..Tudd..én nem ezt akartam számodra.. - A srác lassú léptekkel közeledett felém. Én pedig pont fordítva..gyors léptekkel haladtam hátra majd futásba eredtem..de amint én rohanni kezdtem ő is utánam sietett..Éreztem a lépteit. Úgy lázszik az erőm még a földön is hasznos. Mikor már szinte egy karnyújtásnyi távolság maradt köztünk egy kiáltást hallottam meg..még hozzá kiáltást a fájdalomtól. Egyből hátra néztem. Króm volt az. Beleharapott Dilen karjába mitől az rettenetesen vérzett. Előbb hányinger fogott el..majd pedig a vérszomj jelei jelentek meg..A szemeim színe megváltozott,kiszáradt a torkom és az ajkaim, örültségét éreztem. Hogy véletlenül se támadjak senkire el akartam menekülni de valaki el állta az utamat..hátrébb lépve vagy kettőt néztem az illetőre aki falat állt előttem.
- Igazán kinyirhattad volna őket...de ehelyett inkább dumálsz velük..
- Neked is hagyni akartam egy kis munkát.
- Ch..nem értem..nem ő az első és nem is az utolsó akit megöltél és még meg is fogsz ölni..miért tétovázol ennyit...Hélának beszéde lesz veled..
- Csak ő ne..
- Te balhéztál..vess magadra. Krissz..szedd le a farkast..a csaj az enyém.
- Vettem..
Pillanatok alatt Króm már a fájdalomtól vonyított..a másik pedig felém szegezte a fegyvert. Most igazán megijedtem. Szemeim jobbra balra,fel és le futkostak megoldás keresésében. Ha megmoccanok biztos voltam benne,hogy egyből megölnek,bár igy sem volt valami sok esélyem a túlélésre. Szóval kockáztatni döntöttem..
Utoljára körbenézve a kezemmel és a bal lábammal hátra ötöttem majd a kinyújtott kart ragadva meg hajítottam át a vállam felett a fiút és rohanni kezdtem a legközelebbik sikátor felé..bár utamat most egy lány állta el..
- Nem mész te sehova..
- Ch../Még is hányan vannak még itt?! /
Megpróbáltam lenyugodni. S amint ez sikerült,egyből megéreztem..a közelben jelen pillanatban nincs senki. Már épp azon gondolkodtam,hogy tehetnék mikor esni kezdett az eső. Egyből eszembe jutott egy dolog..Eldaryaban képes voltam kristály darabkákká változtatni a vizet..vagyis..nem tudom,hogy én voltam e az pontosan de..ha megpróbálkozom vele már úgy sem fogok semmit sem veszíteni..Mély levegőt véve,lassan fújtam ki azt..a víz cseppek befagytak..és kristály darabkákként kezdtek hullani az égből. És pedig újra támadó és védelmi pozícióba álltam és kinyújtva a karomat egy víz ostor jelent meg a kezemben. Az engem megölni kívánó emberkék arcain láttam az elcsodálkozást. Úgy látszik nem vártak ilyen fordulatra..
- Mire vártok? Nyírjuk ki már végre! - kiáltotta el magát a hátam mögött álló lány.
- Ch..probléma zsák. - Szólalt meg a srác mely előbb szegezett rám fegyvert s kilőtt. Bár egy golyó sem talált el hisz újra előjött a kristály fal.
- Hát ezt elnéztétek! - Ütöttem ki sorba az engem támadókat majd Krómhoz siettem és mellé guggolva állítottam le a vérzést úgy,hogy lefagyasztottam a kifolyó vért. De még az erőmmel a már testet elhagyott vért is visszaparancsoltam a helyre mitől Króm képes lett lábra állni majd Dilenre pillantottam. - Pedig bíztam benned..- ez után egy erősebb kristály esőt indítottam el és eltűntem együtt Krómmal.
Egy sikátorban álltunk meg,hogy megpihenjünk. egyből a miattam megsérült farkas fiúra néztem.
- Sajnálom..túl magabiztos voltam és könnyen átvertek ezért..
- Ne csak magadat hibáztasd.
- Apának igaza volt..miattam csak a baj van..
- Jókor jut eszedbe az öreged hülyesége..
- Talán hülyeség..de van benne némi igazság. Csak bajba sodrok mindenkit a magabiztosságommal.
- De legalább nem unalmas melletted az élet. - Króm hangos nevetésben tört ki félre dobva minden kételyemet...ismét.
- Köszönöm..Mindig mellettem vagy amikor baj van..
- Ez a feladatom!
- Hmm?
- Tudod Lina..még régen..ígéretet adtam édesanyádnak..
- Ígéretet?
- Igen..Megígértem neki,hogy mindenáron megvédelek..Bármi is történjen nem engedem el a kezedet..ha mindenki ellened..akkor én melletted..
- És miért pont anyának ígérted meg ezt, miért nem valaki másnak?
- Szerettem az édesanyádat..az elején mint egy nőt..de később rájöttem,hogy nővéremként tekintek rá..Talán azok után,hogy apádat választotta határoztam el,hogy az anyukád olyan számomra mint egy nővér..talán hamarabb..ezt már én sem tudom. De a lényeg..nem fogsz egyedül maradni. Édesanyád nem mondott le rólam...én nem mondok le te rólad.
A szemeimben könnyek álltak. Végre meghallottam azokat a szavakat melyre oly rég vártam életemben. A legjobb pedig az volt,hogy pont attól az embertől halhattam meg ezeket aki nagyon közel állt a szívemhez. Boldogságomban egyből a nyakába ugrottam. Azt sem érdekelt,hogy farkas formában volt és az sem,hogy sérült volt. Bár elcsodálkoztam amikor emberi karok öleltek át.
- Heh? Azt hittem az emberi világban képtelen vagy felvenni az emberi alakodat..
- Úgy látszik ez csak addig érvényes míg a nap van az égen.
- De most teli hold van..és semmi bajod..ez fura..
- Teli...hold? - Króm felnézett az égre. Amint pedig meglátta a holdat képtelen lett levenni róla a szemét. Én ezt nagyon furcsálltam ezért a kezemmel próbáltam észhez téríteni. Mindkét tenyeremet az arcára helyeztem és magam felé fordítottam. Szeme mintha üvegből lett volna.
- Króm? Króm térj észhez! ez nem vicces!
- ...
- Válaszolj már!
- ...
- Hogy az Orákulum ütne meg! szólalj már meg végre!
Akárhányszor szólítottam volna meg őt,nem kaptam választ. Már amikor kezdtem elveszíteni az utolsó reményt is arra,hogy magához tér Króm mind a két karomat ragadta meg és a földre teperve nyalta meg a nyakamat.
- Króm?!
Folytatás következik...
