A kiszabadult Aengel

Egész éjjel fenn maradtam és a hallottakat raktam szét a polcokban. Kiagyaltam,hogy távolról próbálom majd megközelíteni a dolgokat mikor Miikoval fogok próbálni beszélni minderről a találkozásunkkor.
Átöltözve valami friss ruhába hajamat kifésültem és legkényelmesebb cipőmet lábaimra húzva rohantam ki lakosztályomból és egyből a kristályterem felé vettem az irányt. Pillanatok alatt átosontam a sima folyosókon és a gárdafolyosókon s meg is érkeztem az első úti célomhoz a mai napon. Az ajtóhoz lépkedve magabiztosan belerúgtam az ajtóba és amint az kitárult előttem belépkedtem.

- Szép reggelt! - Kiabáltam el magam olyan hangosan,hogy egy halott is felébredhetne tőle aztán körbenéztem a teremben. Senki. Ettől a jó kedvem kissé eloszlott. Mormogva a terem közepébe ballagtam majd a kristály irányába vetettem egy pillantást. - Na hol vannak? - Tettem fel a kérdést a kőtömbnek bár választ nem igazán vártam. Bár elégedetlenségem miatt hallgatni nem állt szándékomban. Közelebb lépkedve a kristályhoz (vagy is ahhoz ami maradt belőle) leguggoltam és tenyeremet ráhelyezve oldalra döntöttem fejemet. - Most pedig mivel kettesben vagyunk igazán elmagyarázhatnád miről is zagyválsz mindig mikor előjössz franc tudja minek. - Választ bár nem kaptam de a kristály egy pillanatra lila fényben villant meg. - Ezt most valami jelnek kéne vennem? Történnie kell valaminek és ezt mutatni akarod? Nem értelek. - Felállva a kristályteremben lévő egyik teraszra mentem és kinéztem. A nap még épp,hogy felkelt. Az udvarban nem volt szinte senki egy két katonán kívül amelyek épp váltást tartottak. Először egy mély levegőt vettem aztán lassacskán kifújtam azt. Ekkor a hátam mögött kinyílott a hatalmas ajtó. Ezután lépteket hallottam és megfordultam. - Na végre! Élő lelkek itt és most.
- Lina? Mit keresel itt ilyen korán? - Csodálkozott el a kitsune amikor meglátott engem odabenn.
- Csak túl korán keltem és unatkoztam. Aztán eszembe jutott,hogy a kristályteremben mindig van valaki és idejöttem.
- Bármennyire is unatkozol ide jársz be legutoljára. Már túl jól ismerlek. Biztos vagyok benne,hogy érdekel valami.
- Igazad van. Van egy két dolog mely tényleg érdekel.
- Várj egy percet. Le kell ülnöm. - Miiko kissé megszorítva botját a lépcsőhöz ment aztán helyez foglat és rám pillantott. - Most már kérdezhetsz.
- Anyára és apára vagyok kíváncsi. - Mondtam határozott hangon és otthagyva a teraszt a terem közepébe mentem és onnan néztem a lányt.
- Amennyit csak tudnod lehet már elmondtam. Az anyukád egy tünde volt mely a földről érkezett a mi világunkba. Az apád pedig egy vámpír és egyben az árnyák gárda vezetője.
- Ezekről én is hallottam már elegendő alkalommal. De eddig sohasem meséltél arról,hogy anya hogyan nézett ki,milyen ember volt. Annyit mondtok folyton,hogy makacs vagyok akár az anyám. De semmi mást. Legalább arra jogom van,hogy erről tudjak. Hasonlítok e rá legalább valamiben külsőleg? milyen különbség van köztünk jellemileg.
- Ha gondolod én mesélhetek! - Szólalt meg az ajtó irányából egy férfi hang melyet annyira szerettem hallgatni.
- Króm! Épp jókor. Ha Miiko nem akar mondani semmi akkor legalább te mondj.
- Nem értem miért titkos ennyire ez az infó. Elvégre tényleg van joga tudni erről.
- Hallgass Króm. Te ha beszélsz abból semmi jó nincs. Majd én..
- Én őt akarom hallani! - Jelentettem ki aztán a farkasfiúhoz rohantam és megragadva karját kirohantam a kristályteremből vele együtt. Egészen a pavilonig meg sem álltam. Nem akartam,hogy bárki is utánunk jöjjön vagy megállítson.
- Te aztán fitt vagy! - Nevette el a dolgot a srác.
- Csupán nem voltam kíváncsi Miiko újabb meséire. Ő folyton hazudik. Érzem. Csak nem tudom mit és miért. Épp ezért te leszel az aki elmond nekem mindent amire kíváncsi vagyok.
- Értettem főnök! Mit is szeretne tudni?
- Kezdjük..anya külsejével. Hogy nézett ki? Milyen színű volt a haja,szeme, milyen magas volt..
- Hmm... - Króm nekidőlt egy fának a közelben aztán rám pillantott és mesélni kezdett. - A magassága körülbelül olyan volt mint Karrené. Bőre hófehér volt akár a hó. Ha sápadt volt vagy rosszul érezte magát úgy vettük észre,hogy szemei körül sötét körök jelentek meg vagy épp már elájult. Szeme olyan volt akár az ég. Kék és nyugodt. Sohasem volt benne félelem. Csak a magabiztosság ragyogott benne. Sokat nevetett és mindig életvidám volt. Csupán egyszer láttam sírni. És azok is a boldogság könnyei voltak. És tudod mi volt a könnyeinek oka? - A fiú arcán egy lágy mosoly ült ki aztán folytatta. - Te. Édesanyád akkor tudta meg,hogy gyereket vár. Azon a napon órákat sírt és mosolygott boldogságában. Arca ragyogott hisz álma teljesült. Végre lehet saját gyermeke. Nagyon örültem boldogságának bár az a tény,hogy nem azzal maradt akit valójában szeretett elkeserített.
- Akit valójában szeretett? Kire célzol? - Mikor megszakítottam és kérdőre vontam észrevettem rajta,hogy olyat mondott amiről tényleg nem kellett volna tudnom.
- Nem ismered. Ő már rég nincs itt a hadiszálláson. Egy feladat során eltűnt és mai napig nem tudjuk hol van. Ez után az anyukád összejött az apáddal.
- Milyen feladatot kapott?
- A kapukat derítette fel.
- Nem lehet,hogy valami módon a kapu átdobta őt az emberek világába pont úgy mint engem anno?
- Meglehet. Ezt a teóriát nézzük mi is a mai napig. Bár az a tény,hogy nem találtuk meg ennyi év után sem nagyon elgondolkodtunk igaz e az állítás.
- Te is láttad mi történik ott. Azok a vadászok...nem csodálkozom el ha kiderülne,hogy ők végeztek vele.
- Ez is tény. Na de..térjünk vissza a beszélgetésünk fő témájára.
- Igazad van. - Bólintottam. - Anya jelleme..
- Édesanyád nagyon érdekes személyiséggel rendelkezett. Gyakran változó volt. De ahogy már mondtam..a magabiztosság az mindig a szemeiben volt. Ritkán mutatta ki,hogy fél. Még a black dog elleni harc során is bátrabb volt mint sok gárdatag. Vagy akármelyik támadás során ő mindig az első sorokban harcolt miután megtanulta a fegyvere használatát.
Bár miután megtudta,hogy gyereket vár félbehagyott minden harccal és úgy mond visszavonult. Sokkal lágyabb lett. Terhesség előtt csak úgy pörgött a nyelve és mindenkivel csipkedett vagy harcba szállt. Viszont azután teljesen megváltozott. Mintha az ereje is ott hagyta volna. Ha akarta sem tudta többé megemelni fegyverét. Sokkal kedvesebbé vált és Miikoval olyanok lettek egymásnak akár a testvérek. Mintha ő érezte volna,hogy idővel valakire rá kellesz hagynia lányát hisz elhagyja az élők világát.
- Igen...Miiko mondta,hogy anya megkérte,hogy ő rá maradjon a nevelésem.
- Mem csak rá.
- Hmm?
- Talán eddig nem volt túl észrevehető de én is folyton azon voltam,hogy vigyázzak rád.
- Hát peeerszee! te vagy az én cerberem! RRRRRR! - Viccé téve szavait felnevettem egy percre aztán ismét arcom ellazult és egy enyhe mosollyal arcomon a fiúra néztem. - De viccet félretéve.. Hálás vagyok azért,hogy utánam mentél a másik világba aztán még fel is kerestél és meg is sérültél miattam. Ha te nem vagy,akkor én ott elveszek. Ha nem jössz utánam akkor telebeszélik a fejemet mindenféle butasággal aztán megölnek. Ugyan úgy végezném mint egy sárkány akit kegyetlenül kiirtanak indok nélkül.. - Lehajtottam fejemet aztán hirtelen elfordultam. Szemeimben megálltak a könnyek. Hirtelen csak most fogtam fel azt,hogy abban a világban majdnem életemet vesztettem. Megijedtem. Összevonva magamat karjaimmal testem akaratlanul is remegni kezdett. Miközben próbáltam lenyugtatni magamat teljesen megfeledkeztem Krómról mely eddig mögöttem volt. Összeszedve magamat megtöröltem szemeimet és megfordultam. Arcom beleütközött a fiú mellkasába. Egyik keze derekamra csúszott a másik pedig egyik vállamra. Bár elcsodálkoztam de örültem,hogy ezt tette. Ismét biztonságban kezdtem érezni magam. Megemelve fejemet enyhén elmosolyodtam miközben arcát fürkésztem. Mikor ő meglátta,hogy őt bámulom akkor szintén lenézett rám és szintén mosolyogva rám kezével mely vállamon volt megérintette arcomat.
- Nem kell félned hisz megmondtam megvédelek. Édesanyádat nem tudtam megvédeni de téged már minden áron.. - Ezen szavai után hüvelyujjával ismét megsimította arcomat aztán közelebb hajolva hozzám egy csókot lehelt ajkaimra kicsit közelebb húzva testemet a sajátjához. Automatikusan majdnem elhúzódtam de amint kezem mellkasára került már ne tudtam eltolni őt magamtól. Pontosabban pedig nem is akartam. Picit megemelkedve lábújhegyre ajkaimat magabiztosan övéire tapasztottam aztán kezeimmel átkaroltam a nyakát. Egy hosszabb csók után végül elváltunk egymástól de Króm nem volt hajlandó elengedni engem. Továbbra is karjaiban ölelve engem fejemet mellkasához szorította és hajamat simogatva nevetett fel. - Felejtsd el a félelem izét míg én itt vagyok.
- Meglesz. - Bólintottam. - De..Karren..hisz épp alakulóban volt köztetek valami..
- Sok éven át szerettem őt de mind végig Karren engem csak jó barátként vagy csicskaként tartott számon és kihasználta az érzéseimet. Szerencsére időben észhez tértem és rájöttem arra ki miatt is érdemesebb élnem.
- És még is mikor változott a döntésed?
- Abban a pillanatban amikor rájöttem arra milyen is könnyű elveszíteni téged. Mikor a kapu működésbe kezdett és magába rántott. Nem tudom mi irányított de épp ezért eredtem utánad annak ellenére,hogy az a világ tejesen máshogy hat rám. De nem bántam meg. Hisz sok mindent megtudhattam rólad és igazi támaszoddá válhattam. Megszereztem a bizalmadat. S bár attól tartottam sohasem lehetek az akiért ver a szíved de legalább jó barátod lehetnék.
- Viccelsz? Ha tudnád hányszor akartam megfojtani a nagynénimet csak is amiatt,mert te őt választottad rám pedig gyerekként tekintettél. Nem vettél komolyan pedig úgy éreztem sejtetted,hogy szerelmes vagyok beléd. Miiko azt mondta a gyerekek mindig szerelembe esnek azokba akik kedvesek velük. De engem idegesített mindenki kedvessége vagy jelenléte a tiéden kívül. Barát? Nem elég nagy már a baráti köröm mely idegesít? te sohasem lehetsz barát.. egyszerűen ha akarnék sem tudnék úgy tekinteni rád.
- Ezek szerint..életünkben minden csupa félreértés és várakozás. Nem voltunk képesen megérteni egymást eléggé ezért lelkileg fájdalmakat okoztunk egymásnak. De ez is már a múlté. Mától mi együtt leszünk és együtt megyünk keresztül még a poklon is melyet az élet készít nekünk. - Króm felkapva engem a karjaiba széles mosollyal arcán elégedetten felnevetett.
- ...
- Igazán mondhatnál most valamit.
- Ilyen szavak után nagyon meg kell gondolnom mit is mondjak. Kifejtetted a gondolataimat olyan bőven,hogy már hozzáfűzni valóm sincs.
- Pedig van egy szó mely még boldogabbá tenne a mai napon..
- Egy szó?
- Igen..csupán egy szócska amely nagyon fontos.
- Hmm...bocsánat,köszönöm,szia,viszlát,kaja,buli.. - Sorolni kezdtem a szavakat össze vissza bár jól tudtam mire céloz. Lenézve rá direkt a hülyét játszva láttam ahogyan ő megforgatja szemeit aztán ismét a földre téve engem hozzám hajol és megcsókol. Elválva egymástól én felnevettem.
- Van még időd gondolkodni a kellő szócskán. De most jobb ha visszamegyünk.
- Ne mááár...nem akarom hallgatni Miikot és a kioktatásait. Már az agyamra ment.
- Ő a főnök. A szava parancs.
- Na ne magyarázz mert fejbe váglak.
- Úgy látom rossz hatással lett rád az,hogy Miiko kisasszony nevelése alatt voltál. Teljesen olyan vagy mint ő. Szeretsz parancsolni.
- Na ná! Már csak rám kell bízni a Szikrázó gárdát és kész is!
- Ezt inkább ne ordibáld. A végén még mindenki azt fogja hinni,hogy leakarod taszítani a rókát.
- Egyszer úgy is felmond és valaki a helyére áll... DE remélem ez nem most lesz. Bármennyire is idegesítő nőszemély nagyon szeretem.
- Azt látom. Na gyere! - Króm megfogva kezemet maga után kezdett húzni vissza a főhadiszállás irányába. Ekkor a hátunk mögött egy hatalmas zaj terjedt szét és egy hatalmas porfelhő hisz az egyik fal egyenesen leomlott. Mind ezt már a távolból is látni lehetett. A menedéken az emberek kiáltásokba kezdtek és mindenki rohanni kezdett valamerre. Miiko melyről az előbb szó volt pár perc múlva érkezett meg a többi gárdavezetővel és gárdataggal háta mögött. Króm javaslata szerint én eddig nem közeledtem a ledöntött falhoz. Miután mindenki akire szükség volt megérkezett csapatostól mentünk oda. A porfelhő még mindig hatalmas volt. Nem láttam szinte semmit az orrom pedig tele volt porral mely a légutakat is szinte elzárta. Ezarel felém nyújtott egy kendőt és azt mondta ezzel védjem az arcomat ha nem akarok megfúlni. Úgy is tettem. Krómra néztem mely mindvégig mellettem volt és komolyan és elővigyázatosan bámult jobbra balra. Mintha várta volna ezt a pillanatot és keresett volna valamit vagy valakit a nagy semmiben. Mikor Miikonak elege lett a láthatatlanságtól elmondott valami varázsigét amitől a porfelhő pillanatok alatt szertefoszlott. Ekkor láttuk meg őt. A személyt éj fekete szárnyakkal mely egyenesen előttünk állt. Miiko teljesen elsápadt a látottak miatt. Nem fogtam fel mit s látok ezért szemeimet megdörzsölve ismét előre néztem aztán Krómra.
- E...Ez meg kicsoda?
- Az akiről azt hittük halott..
- Halott? Miért? Ki ő?
- Az a lény amely nem érdemli a tétezést. A sárkányok épp eme faj elpusztítása miatt áldozták életüket sok sok évvel ezelőtt.
- A sárkányok ezért haltak ki...AZT AKAROD MONDANI EZ EGY DÉMON?!
- Pontosan.
- De hisz kihaltak!
- Ahogy látod nem mindenki..
- Abbahagynátok végre a történelem óra tananyagának átvételét? Unalmas tudjátok e. És egyébként is jobban szeretem az Aengel kifejezést mint "démon" - Az idegen félbeszakította beszélgetésemet a kitsune kisasszonnyal és egy széles vigyorral arcán egyre közelebb került hozzánk. Én reflexből hátrébb léptem. - Pont te félsz tőlem Lina? Az én vérem...neked nem kell tartanod semmitől. Csupán eljöttem,hogy hazavigyelek gyermekem.
- Mi van? - Króm háta mögé állva nem mertem szinte előre sem nézni. Anya teljes ellentéte voltam. Gyáva és félénk.
- Vajon mit mesélgettek ezek neked éveken keresztül? Ki lett a nevelő apád?
- ...
- Úgy látszik tényleg nem tudsz te semmiről. Na sebaj. Majd én elmesélek mindent.
- Igen..elmesélsz mindent. Miután elkaptunk! - Szólalt meg Ezarel és valami üvegcsét dobott a szárnyas felé. Nem tudom minek kellett pontosan történnie de egy kisebb füstön kívül több nem történt.
- Nem rossz húzás! De ennyi kevés,hogy az én erőmet elaltasd. - A démoni vendégünk szempillantások alatt már a kék hajú elf mögött volt. Megragadva a nyakát erősen átszorította azt kezével aztán a kőhalomhoz vágta. - Na ki szeretne még zavarkodni? - Kérdezte nevetve s mindenkin végignézve ismét rajtam ragadt a tekintete. Lassú léptekkel ismét közeledni kezdett felém. Hátra akartam menni de Króm megragadva karomat megállított ebben.
- Mit csinálsz? Eressz el!
- Lina..nem mehetsz el..
- Miért nem? Meg fog ölni minket!
- Minket nem.
- Na és Ezarel bácsi? Miiko, Ykhar és a többiek?!
- Ők már nem fontosak. Ez az ő sorsuk.
- Megőrültél? Hallod magad egyáltalán?
- LINA! Hallgass el. Mára te már leszerepeltél. Ha elmész..biztosan meghalnak.
- Ömv... - A szavak a torkomon akadtak. Ez a hirtelen viselkedés változás..Az előbb Króm még kedves volt és életvidám. Most pedig komoly és úgy tesz mintha semmi sem érdekelné...úgy viselkedik..mintha a HQ bukását kívánná.
- Szép munka Króm. Tökéletesen vigyáztál a lányomra. Bár végül is hagytad,hogy könnyen becsapják és a fejbe véssék,hogy szeretik meg ő milyen is fontos itt mindenki számára.
- Csak a munkámat végeztem. De nem azt mondtad,hogy még túl korai a látogatás Leiftan? Nem számítottam rád.
- Meglepetés akart lenni. Csak nincs ezzel valami baj?
- Nekem nincs. De te is jól tudod..jobban szeretem ha kapok értesítést legalább valamiről.
- Na majd legközelebb.
- Ti meg..miről..beszéltek? Króm te ismered?!
- Ő egy úgy nevezett barát aki már régóta nem láttam.
- Egy barát? ilyen fazonokkal barátkozol?
- Hidd el Lina..jobb vagyok mint bármely itt élő lény.
- Azt látom!
- Nem..nem látod. A fejedbe programozták a sok butaságot. De valójában csak kihasználnak téged és az erődet.
- Az erőmet?
- Kapcsolatod van a kristállyal. Ezért itt tartanak elzárva,hogy azt irányítani tudják. De szerintem te is észrevetted ezt az anomáliát. Mikor a földre kerültél Eldarya földe szinte meghalt hisz a nagy kristály megőrült. Viszont mikor hazatértél a kristály visszakapta eredeti színét és erejét és minden kezdett a helyére állni. És,hogy te itt is maradj, Miiko mind végig eljátszotta a gondoskodó és szerető anyuka szerepét,hogy elhitesse veled szüksége van rád nem csupán a haszon miatt melyet látott belőled hanem azért mert tényleg szeret.
- Hazudsz!
- Szegény pici Linám..mindvégig abban a tudatban éltél hogy szeretnek. Azt hitted bárkinek is szüksége van rád. Drága egyetlen gyermekem..itt az idő hogy kinyissam a szemedet és kihozzalak az álomvilágból.
Az a férfi akit apádnak hittél valójában számodra egy nagy senki. Csupán egy engem helyettesítő baba. Édesanyád játékszere a bosszú ideje alatt melyet nem élhetett meg mert úgy döntött te életed többet ér mindennél. Egyetlen dolog mellyel nem számolt ez az,hogy én nem tudtam rólad és mások neveltek téged helyettem. - Vagy csupán nem akarta,hogy lánya szörnyeteg legyen mint az apja ezért nem dobta gyerekét a sötétségbe! - Nem emlékszem,hogy megengedtem volna hogy beszélj szerencsétlenség. Épp a lányommal beszélgetek. Ne avatkozz bele a családi megbeszélésekbe és inkább tégy rendet a saját területeden kitsune. Ráférne a királyi családra egy kioktató óra vagy épp egy uralkodó váltás. - Nem tartozik rám mi van velük. - Pedig a királyi vért tagadni nem tudod bármit is tégy. Pont úgy mint Lina az Aengel vért mely ereiben csörgedezik. - Akkor a vérszomjamat hogyan tudod megmagyarázni te tollzsák? ha azt állítod mégsem Nevra az apám. - Az nem vérszomj te buta! Csupán erőkitörés melyet italokkal csillapítanak benned születésed óta. Biztosan észrevetted a két heget a hátadon melyek egész borda részlegnél elhúzódnak. Biztos vagyok benne,hogy többször megkérdezted mi ez és miért bújt elő a semmiből. Laptál e választ? - Miiko azt mondta,hogy mikor kicsi voltam leestem egy fáról és annyira beütöttem magam,hogy elvesztettem az emlékeimet a kiskoromról és arról az esetről is. A sebet pedig egy Ezarel bácsival együtt levezetett misszió során szereztem mikor összekaptunk egy Furimmal. - És hiszel ebben a mesében melyet elmondtak neled? Hát ennyire buta vagy? Ezeket a "sebeket" nem lehet megszerezni semilyen harcok vagy balesetek során. Azok a hegek a szárnyaid helye. - A szárnyaim? butaság. - Szerinted miért ennyire tökéletesen egyformák és fájnak? Néha pedig vérzenek a helyek. Folyton átkötöd őket,hogy ruháid ne öltsenek vörös színt. A fájdalom pedig annyira tűrhetetlen,hogy az erdőbe rohansz kiordítani magadat hisz félsz,hogy beleőrülsz a fájdalomba. - Honnan... - Ugyan ezeket éltem át anno amiket te mikor még fiatal voltam. - Na és a gyors növekedés? Idősebbnek tűnök mint valójában vagyok. - Ez normális. Aengelek hamar felnőnek. De nem öregednek a bizonyos kor elérése után. Veled is épp ez történik. - Na és a fura hajszínem? - A hajad kevert. Anyád haja hófehér volt. Az enyémben van fekete is ahogy látod. Épp ezért lett Nevra a nevelő apád hisz valami cseppnyi hasonlóság de még is csak volt bennetek. Bár...talán a szegény szúnyog tényleg azt hitte te az ő gyermeke vagy. Elvégre édesanyád nem egy férfivel osztozott az ágyon ami kiderült a későbbiekben. - ne beszélj anyáról mint egy parázna nőről! - Ne érts félre. Én tiszta szívből szerettem az anyukádat és ő is engem. De miután fény derült a titkokra ő nem lett hajlandó elmenni velem a HQ ból. Bizonyára már tudott a létezésedről és nem akart kockáztatni szerelmünk gyümölcse életével ezért maradt. Aztán álcázta létedet és kiadott mint Nevra gyerekét ami sikerült is neki. Megóvott téged mert tudta megtalállak...- A magát apámnak nevező férfi egyenesen előttem termett és erős karjai átkarolták testemet aztán magához húzva engem ő átölelt. Furcsa érzés fogott el. Mintha erre a melegre vágytam volna már ősrégi idők óta. Fejemet álmosan mellkasára hajtottam és lehunytam szemeimet. Éreztem ahogyan egyik keze végigsimít fejemen. Aztán a szinte tűrhetetlen fájdalmat a hátamon. A vércseppek melyek lassan lecsepegtek a vérrel átáztatott ruháimról egy kisebb tócsában maradtak együtt. Majd a hátamból kitört valamik melyek ahogyan kiderült...tényleg a szárnyaim voltak... Így született a világra egy Aengel mely képes volt elpusztítani a világot. Maga a sors gyermeke...



FOLYTATÁS KÖVETKEZIK....




PS:
Tanulás miatt a következő rész megjelenésének időpontja meghatározatlan marad. Még csak év eleje van de már rengeteg házi feladat és tanulni való van. ( egyetem első évfolyam yeey)
Bocsánatot kérek az olvasóktól akik várják az újabbnál újabb részeket de sajnos nem tudok többet nyújtani. Nem szeretek ígérni ha tudom nem leszek képes betartani azokat.

És tudom..ez a rész nem lett a legjobb. Majd talán ha több időm lesz átírás alá kerül de igyekeztem legalább valamit összehozni nektek.

megértéseteket köszönöm na és persze találkozunk a következő résznél :)

( VÉLEMÉNY ÉS KRITIKA JÖHET. SŐT KÖTELEZŐ MERT JOBB AKAROK LENNI!! )

14 Rész. Miért azt hallom amit nem kéne?

Szobámba mentem és egyből az ágyon eldőlve elmélkedtem tovább. Vajon mind ezzel mire célozhatott a kristály szelleme? Leginkább az érdekelt,hogy mit érthetett a "nem igazi vér" és a "hamarosan eljön az akihez hozzátartozol" mondatok alatt. Lehunyva szemeimet egyik kezemet fejem alá helyeztem míg másikat a hasamra. Azt hittem bealszom a rengeteg elmélkedés során. Mostanában annyit kezdtem gondolkodni mindenen amit hallok mint még soha eddig. Bár tény és való...eddig velem nem sok érdekes vagy épp furcsa,zavaró dolog történt. 
Egy ajtó kopogás kergetett ki a félálomból. Lassan kinyitva szemeimet néztem a plafonra,aztán a szobám falaira és felültem. Végül az abba nem álló folyamatos ajtó kopogás irányába fordítottam fejemet elégedetlenül morogva az orrom alatt. Nem szerettem ha zavarnak. Főleg nem ha vagy a szobámban vagyok vagy alszom valahol.  Zombi módra másztam le a pihe-puha ágyamról s lépkedtem az ajtóhoz félig meddig kinyitva azt magam előtt,hogy kikukkantsak a nagy merészre aki zaklatni mert kicsiny birodalmamban. Szemeim az álmosságtól homályosan láttak így nem túlzottan láttam ki áll előttem. S persze az is adott rá egy kanállal, hogy míg szobámban sötét volt hisz a függönyöket is behúztam és a bútorok,falak sötét színekben pompáztak, a folyosón a lámpák világítottak,na meg persze mind e mellé még a nap is magasan az égen volt. Nem erőltettem meg magamat,hogy az alakot felismerjem. Ezért a hangnememre sem figyeltem. Bár ha tudnám is ki áll előttem akkor sem változtatnék rajta hisz ők zavartak meg. 

- Mit akarsz? - Mormogtam elégedetlenül.
- Azt hiszem nem jókor jöttem... - Nevetett fel kínosan a hang tulajdonosa.
- Hát nem... - Ekkor jutott fel hozzám,hogy kivel is beszélek.De annyira nem érdekelt,hogy a morgásom nem maradt abba egészen addig amíg látásom tökéletes nem lett és az alvás érzékem el nem hagyott véglegesen. 
- Akkor jobb ha inkább megyek. Később benézek..mikor kedved kicsit jobb lesz. Mert így még anyádnál is rémisztőbb vagy. - A hang tulajdonosa hátat fordított és indulni készült mikor én automatikusan megragadtam ruháját megakadályozva őt az elmenésben.
- N..Ne menj el! csak..annyi minden összekavarodott most bennem. Azt sem tudom hová tegyem magam. Teljesen összezavarodtam. - kissé zavartan félre pillantottam nem tudván,hogyan magyarázzam ki magam. Nem tudom miért tettem. Hisz megzavartak. Kihívtak a birodalmamból. De benne még is éreztem valami anyai gondoskodást a saját irányiba. Hisz munkája mellett is időt talált,hogy eljöjjön ide.
- Meg tudlak érteni. De meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet. A nem megfelelő szavak egyszer a vesztedhez vezethetnek. - Oktatott ki a nő megsimogatva fejemet.
- De okos vagy! Csak el ne mond senkinek mert a végén még elhiszik. - A kezet letakarítva fejemről ismét előtört belőlem a kötekedő Lina.
- Már megint.. - Forgatta meg szemeit homlokon pöckölve engem. 
- Jó Jó! Befejeztem.
- Remélem is. - Bólintott elégedetten látva,hogy megemelem a fehér zászlót és feladom. 
- De..teljes mértékben igazad van. Meg kell tanulnom befognom a számat. Különben még a familiársom is megutál.
- Ez igaz! Flame bár csak is téged visel el de mindennek van határa. Szegényke egyszer még elrepülhet valahová! - Viccelődött velem a brownie.
- Jaj Ykhar! a végén még azt fogom hinni a familiársom is ellenem fordult. Na de...nem gondoltam volna,hogy lesz időd benézni hozzám. Mióta Keró elhagyta a Szikrázó gárdát segéd nélkül maradtál és szabad időd egyáltalán nincs a könyvtár mellett.
- Néha én is kivehetek egy szabadnapot nem de? - Kacsintott rám a brownie de aztán arca tükrözte a szomorúságot mely szívén lapult.
- Hiányzik?
- Igen. Vele bár veszekedtünk néha de egyik legjobb barátom volt és mellé persze a legjobb kolléga és csapat társ aki fél szóból is már megértett.
- Jut eszembe! Senki sem beszélt arról miért is ment el igazából. Folyton más indokot hallok. Ykhar... mi az igazi ok?
- Ööööm... Milyen fulladt a levegő..nem kéne ablakokat nyitni?
- Ykhar!
- Ááááájjjj! Miiko kinyír a nagy számért..
- Mond már! Ne tereld a témát! Miiko nem fogja megtudni..
- Inkább kérdezz meg mást. Én nem beszélhetek.
- Mi olyan történhetett,hogy senki sem mer beszélni róla az én jelenlétemben? habár várj... - egy pillanatra elhallgattam a földre szegezve tekintetemet. Aztán szemeim előtt felbukkant egy kép variáció ami automatikusan az előttem álló brownie felé csúsztatta szemeimet. - Anya az oka? eltaláltam? Miiko csak róla nem mer beszélni az én jelenlétemben.
- Nem tudom,nem tudom, Nem tudok semmiről!
- Szóval eltaláltam. Tényleg anyának van köze ehhez.
- Jaj nekem! Most jutott eszembe,hogy még rengeteg dolgom van! Most mennem kell. Később még meglátogatlak! Szia Lina! - Ez után Ykhar egyszerűen elviharzott. Én csak pislogva követtem őt míg véglegesen el nem tűnt szemeim elől. Ez után az ajtót bezárva a kanapémon foglaltam helyet ismét elmerengve míg végül mély álomba nem merültem.

******* Eközben az emberek világában valahol egy vadász gyűlésen *******

- Ez megbocsájthatatlan! Hogyan engedhettétek el őket olyan könnyen?
- Árgh!
- Szofi!
- Hallgass szerencsétlenség! Te még nála is többet vétkeztél! Az a lány több ideig s melletted volt és mégsem végezted ki. Sőt! Ehelyett még védted is a killerek mellől!
- Ha még egy kis ideig nem avatkozik bele a társaság a mi oldalunkra húzom őt..
- Ha nem szólunk bele? Mióta vagy képes ilyen döntéseket hozni egyáltalán? ki vagy te? Te csak egy szerencsétlen bábú vagy a kezeinkben. Nincs jogod bárkit ide hozni!
- De ő más! Az ereje sokkal nagyobb mint egy átlagos Eldaryai lakosé! Ha csatlakozik akkor célunk talán..
- HALLGASS DILEN!
- ...
- A mi célunk nem függ össze azokkal a lényekkel. Már így is közel állunk hozzá. Csak még egy kis idő...és ő visszatér..

************ Na go vissza Eldarya földjeire *************

Este ébredtem attól,hogy az udvaron rettenetes kiabálások zajlottak és furcsa fények lobogtak. Agyam lassan kapcsolt így azt hittem gyerekek játszadoznak bár mivel sötét volt inkább esti őr váltásra vagy esti gyakorlásra tippeltem először. Bár ez a variáció szertefosztott mikor gyermek sírás csapta meg füleimet és női aggodalmas hangok. Egyből a kanapéról kipattanva lépkedtem az ablakhoz és eltoltam a függönyöket. A látvány rettenetes volt. Az egész menedék lángokban hevert az udvar pedig tele volt halott katonákkal és vérrel. Összeszedve magam a látvány után mint a szél,úgy rohantam ki szobámból az udvarra. Csupán pár pillanat alatt kétszer annyi vér,holttest,rom. Rettenetes látvány. Mindennek a kellős közepén állva kerestem akár egy ismerős arcot is. A távolban Miiko éppenséggel harcolt valakivel így oda siettem,hogy segítsek neki de nem érkeztem. Testét átdöfték  valami sötét kezek hegyes karmokkal. A kezek egy hatalmas ember alakú árnyékból indultak ki. A sötét valami minimum két méter magas lehetett és éjszakánál is feketébb. Egy türkiz színű szempár kezdett irányomba nézni mikor Miiko nevét kiáltottam ki. Majd az ismeretlen valami hihetetlen sebességgel felém vette irányát. A kristály fal újra megjelent szintén nagyon gyorsan és meg érkezett védeni. Legalább is azt hittem. Az árnyék lény egyszerűen áthatolt az úgy hitt tökéletes védelmemen és megragadva torkomat nekinyomott a kristályfalnak fojtogatva engem jéghideg ujjaival..már ha azok voltak. Szemeim kék színe teljesen átváltozott. Fehérekké váltak. Fehérekké akár a hó. Vagy talán annál is világosabbakká. Nem volt nálam tükör.
A lény szorongatása miatt egyre gyengébbnek kezdtem érezni magam. Tüdőmben levegő hiány volt. Szúrós érzés volt bennük. Utolsó esélyem a szabadulásra a tőröm volt mit elő tudtam rántani. Bár mikor megpróbálkoztam levágni a karját a tőr éle egyszerűen átment rajta semmi bajt nem okozva neki. A lénynek szabad keze kitépte az enyémből a fegyvert és eldobta olyan messzire amennyire csak tudta. Az utolsó esélyem is elszállt a menekvésre. De a pillanatnyi rettenetes fájdalom szívem környékén arra kényszerített rá,hogy felordítsak.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - Riadtam fel ismét kanapémon egyből szívemhez kapva. Körbenézve szobámban szemeim az ablakon álltak meg. Egyből oda rohanva s függönyöket eltolva kinéztem. Minden nyugodt volt. Az udvaron egy árva lélek sem. Csak egy-két járőr. Senki más. Nyugodt lélekkel sóhajtottam fel és bámultam kifelé.
A távoli sötétben egy pici furcsa fényforrást pillantottam meg. Kíváncsi természet voltam,így meg akartam nézni mi is az valójában. Ruhámat megigazítva magamon nagyon csendben hagytam el lakosztályomat és megindultam kifelé. A folyosón egy katona haladt el aki elől természetesen elbújtam. Nem akartam,hogy kikérdezzenek miért járkálok esténként ki tudja hol. Amint a gárda tag eltűnt én ismét színpadra léptem és lopakodva kifutottam a főhadiszállásról és az ablakból látott fényforrás felé vettem az irányt. A körülbelüli helyre érve már nem láttam semmit amin el is csodálkoztam. Vajon hová tűnhetett? gondolkodtam magamban,miközben figyelmesen körbe néztem. A sötétben nem volt semmi így elhatároztam visszamegyek. Ekkor egy furcsa érzés fogott meg. Hirtelen hátrafordulva ismét a furcsa fény jelent meg ami egyik pillanatban mint egy kék láng létezett előttem míg a másikban már kisebb kristály formát öltött. Elvarázsoló volt a fénye. Kezemet felé nyújtottam és félelem nélkül érintettem meg azt egyik ujjammal. Testemet azon pillanatban körülvette ugyan az a fény.

Szemeim színe egy pillanatra megváltozott, Testem átlátszóvá vált, de mind ez hamar megszűnt. A fény testem körül is eltűnt. A kristály darab pedig sötét kék színben kezeimbe hullott. Értetlenségemben pislogtam pára aztán még egyszer körbe nézve visszaértem a főhadiszállásra úgy vélve felesleges bárkinek is bármit elmondanom.
Pár nap elteltével a történtek után sem beszéltem a furcsa kristálydarabról mely egy lángból jött létre,sem arról ami az után történt.
Bár az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen szenzáció. Egy feladat során az egyik csapatra több fekete kutya is rátámadt. De a legfurcsább az volt,hogy mind ez fényes nappal történt mikor ezek a vadak kivételesen is esténként aktívak. Egyből eszembe jutott mikor egy fekete kutya rám támadt és a kristályfal először mutatkozott meg.
Miiko e okból egy gyűlést hirdetett a gardavezetők számára. Még listát is készített arról kinek kötelező a megjelenés és kiakasztotta a sokajtós terem egyik oszlopán. Én csak röhögve olvastam végig a neveket a listán.

*********
* Nevra
* Ezarel
* Valkyon
* Ykhar
* Karren
* Lelina
* Eiken
* Finn
* Raven
* Hontza
* Króm
* Jamon
* Walerian
* Alajea
* Mery....
*********

- És én miért nem szerepelek a listán? - Mormogtam orrom alatt elégedetlenül. - Eiken az abszint gárda jövendőbeli új vezetője, apa pedig rám akarja hagyni egy nap az árnyék gárdát így én is körülbelül ugyan ott állok a ranglistán mint Eiken...akkor én miért nem lehetek ott?  - Karba tett kézzel dobbantottam lábammal tovább morogva újra meg újra végigolvasva a listát abban reménykedve nevem megjelenik azon a papíron. - Ez nem fer...én is ott akarok lenni!
- Nem csak téged nem engednek oda szóval nyugi kislány.
- Már csak te hiányoztál a boldogságomhoz. Miért nem ölnek meg végre valahol?
- Hogy neked mennyire örülnek Niiro..
- Te is meghalhatnál valahol! - Förmedtem rájuk oldalra lépve úgy kettőt.
- Neked is örülnek! - Nevetve szólalt meg Asu barátja vállának nekidőlve.
- A vámpír kisasszonynak gaza van! Mind ketten eltüntetnétek végre valahára. De ilyen csoda még nem történt ezen a helyen.
- Kuroi! Drága barátom! Dögölj meg most rögtön kérlek! - Mondta kedvesen Niiro szélesen mosolyogva.
- Annyira udvariasan megkértél,hogy most rögtön megyek és felakasztom magam! - Kuroi egy levegő puszit küldött a két fiúnak aztán elviharzott.
- Ez tényleg lelépett megölni magát?
- Az utolsó misszió megsértette a fejedet Asu? úgy ismered ezt a fickót,hogy végezne magával?
- Igaz. Én kérek elnézést.
- Befejeznétek végre?! - Nem bírva ki a gyerekes viselkedést rájuk kiabálva elmentem. De nem akár hová,hanem a kristályteremhez hallgatózni. Nem sokat tudtam kideríteni az őrök miatt de amit még meghallottam az sokkoló volt.
Valami férfiről beszéltek akinek nevét nem hallottam. Azt mondták néha látják bejutni a szállásra de elkapni nem tudják. A terven gondolkodtak hogyan tudják előcsalogatni akkor amikor nekik kell. Tovább nem hallottam semmit. Kénytelen voltam elmenni. A könyvtárba mentem és estig ott is maradtam. A lámpák fényében olvastam. Ykhar nem jelent meg így a könyvtárt nyitva hagyva hagytam el a termet. A gárdafolyosón elhaladva a szobám ajtajánál álltam meg. Egy furcsa beszélgetést hallottam meg két katona között...

- Már megint látták őt errefelé haladni?
- A lakosok azt mondják egy árnyékot láttak erre jönni.
- Árnyékot? nem lehet,hogy csak egy Purro volt vagy valaki az Árnyék gárdából? 
- Ne, látták ki vagy mi volt az. Csak mondták amit láttak. De rémülteknek tűntek.
- Tipikus menedék lakók. Amennyi minden történt az elmúlt években nem is csoda,hogy már egy árnyéktól is megijednek és egyből hozzánk rohannak.
- Azért őket is meglehet érteni. Nem sokan élték túl a tíz évvel ezelőtti támadást. Akik megmenekültek aztán visszatértek nem csoda,hogy remegnek mindentől. Én is féltem volna ha itt vagyok és saját szemeimmel látom azt a rémet ami itt történt. Azt mondták rengeteg katona és lakos vesztette életét. 
- Én arról hallottam,hogy Miiko is csoda módjára élte túl azt az éjszakát. 
- Tényleg..hallottam a hírét. Mintha halálos sebet kapott. És valami fehér hosszú hajú nő segített rajta valami csoda módon. 
- Nem Ewelein volt? 
- Azt mondják ember volt. 
- Ember? Itt? képtelenség. Az utolsó emberi lény amely itt volt tizenegy évvel ezelőtt halt meg mikor gyereke született. Azóta ide emberek nem kerültek. 
- Ki tudja..talán túlélte?
- Ha túlélte miért rejtegetik létezését? 
- Halvány fogalmam sincs. De azt beszélték nem egyszerű ember volt. Ő egy tünde volt akinek köze volt a kristályhoz. Mikor ő meghalt a kristály megbolondult. De amint gyereke elérte az első életévét a kristály ismét stabillá vált. 
- Várj..És ki az apja ennek a gyereknek?
- Hát..állítólag az Árnyék gárda vezetője. 
- Állítólag? 
- Nem tudom igaz e,de amióta itt dolgozom arról is szó volt,hogy az a nő nem csak egy férfivel kavart. Így kérdéses a gyerek igazi kiléte. 
- De..a faja nincs megállapítva?
- Meg van. De szigorú titokban tartják. Mintha tényleg lenne e mögött valami komolyabb rejtély melyről mi,egyszerű gárda tagok nem tudhatunk.
- Nem is csodálkozom. Itt mindenkinek megvannak a titkaik. Aztán ha történik valaki akkor bezzeg bízzunk bennük. Néha kezdem megbánni,hogy itt vagyok.
- Szerintem nem te vagy az egyetlen drága barátom. Csak sokan hallgatnak. 
- Ez is igaz. 

A két őr eltávozott én pedig kikerekedett szemekkel mentem a szobámba. Nem bírtam felfogni miről beszéltek. Ekkor ismét Orákulum szavai jutottak el hozzám. "A nem igazi vér..." "Eljön az,akihez hozzátartozol.."  Ebből arra következtettem,hogy vagy anya még is csak él és eljön értem...vagy...más valaki az apám és nem Nevra...s amint megtudja létezem eljön,hogy vagy megöljön vagy elvigyen magával oda ahová valójában odatartozom...





Folytatás következik....

13 Rész. Hazatérés. Orákulum. Döntés.

/////Az eddigi részek tartalmából...
Lina boldogan éli életét míg egy nap az erdőben először nem találkozik új barátjával aki egyben hű társa és Familiárisa is Flame. Egy kis idő elteltével egy pici Feorin nevü tündérkével találkozik akit magával visz a HQ - ba ahol aztán gondját viselik a picinek.
A későbbiekben kiderül,hogy a kapuval melynek köszönhetően élelmet tudtak áthozni Eldaryara a földről nem működik az élelem pedig egyre fogy. Lina és csapata oda sietnek,hogy megpróbálják megkeresni okát. Nem találva semmi konkrét okot egy napnyi keresés után úgy döntenek felesleges ott maradniuk ezért vissza indulnak,hogy elmondhassanak mindent Miikonak aki jelentésükre vár. Lina utólagosan belerúg a kapuba hisz úgy véli feleslegesen elpazarolt egy napot de hirtelen az működni kezd. A lányt magába szívja a kapu és ő a földre kerül ahol egy sráccal fut össze aki segít neki. Gondját viseli a lánynak és elmeséli keserű múltját és azt,hogyan kerül a földre és miért érti az Eldaryaiak nyelvét. 
Aztán felbukkan Króm aki mint kiderül Lina után ugrott a kapuba,hogy megmentse de végül ő is a földre kerül. 
Később egy új titokra is derül fény. Dilen valójában egy vadász mely nyílt vadászatot indít a földre kerülő Eldaryaiakra együtt csapatával. Lina és Króm is céljává válnak és szökéshez kényszerülnek. Dilen azt mondja a főhősnőnek,hogy ha a vérfarkas nem jelenik meg akkor meg tudja védeni őt..de miatta a lánynak is meg kell halnia. 
Csoda módon többször is megszöknek aztán segítségükre jönnek a már ismert Nevra,Valkyon,Asu,Kuroi és Eiken. Velük együtt a két eltévedt bárány visszamegy a hazájukba de észreveszik,hogy az erdő mintha halott lenne..../////





Valami furcsa dolgok történtek körülöttünk miközben az erdőn keresztül mentünk a HQ főhadiszállásra. Az erdőben egy familiárissal sem futottunk össze. A fák,virágok mintha alig jutnának levegőhöz. Én is alig bírtam nyugodtan lélegezni. Talán a látvány miatt de talán valami más oka is volt..éreztem a lüktető kristály jelenlétét a közelben...s minél közelebb kerültünk a nagy kristályhoz annál jobban éreztem azt.
Amint a hadiszállás főkapuját már láthattuk a távolból észrevettem,hogy zárva vannak a kapuk. Apámra vettem egy kérdő tekintetet mire ő nem válaszolt semmit és csak előre haladt szótlanul. Pont úgy mint a többiek.
Mikor a kapuhoz értünk mindenki megállt. Senki sem nyitott kaput,senki sem őrizte. Körbenézve próbáltam rájönni arra,hogy mi történik de semmi ötlet nem jutott akkoriban eszembe. Ismét a kapura vetettem egy pillantást mire láttam,hogy Valkyon megindult,majd előre nyújtotta kezét. Észrevettem egy furcsa vibrációt a bőrömön és rájöttem,hogy egy védőburokkal van védve a hadiszállás. Türelmetlenül kezdtem várni arra a pillanatra amikor a kapu végre szét tárja magát és beenged minket. Túlzottan látni szerettem volna végre Miikot,Ykhart és a többieket.
Az a fehér hajú izomhegy elmotyogott valamit az orra alatt és a kezei előtt egy pentagram szerűség jelent meg mely zöldes fényben pompázott. Ez után pedig a kapu kinyílott. Apa intett felém s mondta,hogy siessek hisz nem sokáig lesz nyitva a kapu és a védőburok sem maradhat örökké ekkora réssel magában.
Szinte berohanva a hadiszállás területére láttam,hogy az itteni helyzet sem sokkal jobb. Se familiárisok..se gyerekek..se civilek. A menedéken nem volt senki. Pár lépést előre ballagva egy üres de közben erős hang jelezte,hogy a kapu bezáródott a hátunk mögött. A zöldes fény egy pillanatra az egész burkon átfutott majd eltűnt mintha ott sem lenne semmi. Tovább újra szótlanul mentünk. Nem tetszett nekem ez a síri csend...Áthaladtunk az ívek sétányánál,a pavilonnál,a menedéknél,a piacnál..egy élő lélekkel sem találkoztunk. Már azt sem tudtam mit gondoljak. Kihalt mindenki? elutaztak valahová? lakóhelyet váltottak? meglepetésbulit szervez a nép?
A sok ajtós teremhez érve ott megláttam Miikot és Jamont valami fontos dolgokról beszélni. A kitsune arca nagyon gondterheltnek,szomorúnak és mérgesnek tűnt. Apa egy lépést előre lépve megszólította a beszélgetőket.

- Miiko!

A kitsune megfordult és hatalmas kikerekedett szemekkel fordult felénk. Meglátva engem pedig szemei bekönnyeztek és a nőszemély felém rohant. Azt hittem fejbe kólint a botjával de ehelyett szorosan átölelt és fejemet kezdte simogatni miután pár puszit adott arcomra,homlokomra,fejem búbjára.

- Annyira aggódtunk érted te buta! Azt sem tudtuk,hogyan éled túl azt az időt amit a másik világban töltöttél! - A kitsune elengedve engem kezét még mindig vállamon tartotta s néha néha még megsimogatta fejemet. Abban a pillanatban teljesen úgy nézett ki mint egy gyermekéért aggódó anya.
- Segítettek túlélni a nehéz időket..- válaszoltam röviden és hidegen aggódó szavaira. Nem is tudom miért akartam most mindenkivel bunkón viselkedni. Egyszer csak mintha valami fejbe szállt volna és azt mondaná koptass le mindenkit te vagy itt a főnök.
- Segítettek? Kicsoda? És akkor most hol van? - Folytatta a kikérdezést Miiko ami naaaaagyon kezdett idegesíteni.
- Úgy sem ismered. Felesleges beszélnem róla. - Válaszoltam ismét közömbösen s ekkor szólt közbe Króm.
- Egy srác volt az aki Eldaryán született de valami okok miatt még kiskorában az ő régiója őt a földre száműzte. Ez után pedig nyílt vadászatot indított pár lurkóval a földre érkezett Eldaryaiakra. Minket is majdnem megölt Linával. Csoda volt,hogy megúsztuk.
- Engem nem akart megölni. Világosan megmondta,hogy ha te nem jelensz meg akkor engem meg tud védeni. Talán még a mi oldalunkra is tudtam volna csalni őt ha te nem vagy a közelemben. Sokat tud annak ellenére,hogy nem itt lakott régi idők óta.
- Lina beléd meg mi ütött? Megártott a földi levegő? -Szólt közbe már Asu is hisz nem birta kia furcsa viselkedésemet.
- Már csak a te hülye hangod hiányzott mindenkinek fafej!
- Wow kislány lazíts! Kezdesz bedurvulni. - Niiro épp,hogy arca elé érkezte tenni kezét és megvédeni magát öklömtől.
- Te is hallgass Eldarya réme!
- Lina! Mi... - Miiko nem fejezte be mondandóját hisz észrevette,hogy szemeim színe lilává változott. Pont olyan lilákká mint a kristály amikor meg volt mérgezve. A kitsune észrevétlen jelet adott a többieknek,hogy fogjanak le. Sikerese meg is tették és egy oszlophoz hurcolva megkötöztek.
- Ezt ti még nagyon megbánjátok! - Ordítottam teli torokból még mielőtt szemeimben minden elhomályosodott volna.

*** 2 óra elteltével***

Mikor kezdtem magamhoz térni éreztem,hogy derekamat és kezeimet valami erősen szorítja át. Így hát kikerekedett szemekkel néztem a kötelet és nem bírtam felfogni mi történik. Mocorogva,kapálózva,ordibálva próbáltam kiszabadulni a kötél erős fogásából miközben tekintetem körbe körbe rohangált segítséget keresve.

- Kötözzetek kiii! Még is mit jelentsen ez az egész? Épp,hogy hazajöttem máris egy oszlophoz kötöztök egy gyereket? Hát nincs szívetek? VALAKI! kötözzetek már ki végre... - Hangom egyre csendesebbé vált. Mintha újra mély álomba készültem merülni. De a semmiből megjelent Jamon megijesztett.
- Te lenni Lina? - Kérdezte tőlem komor hangján.
- He? - biccentettem oldalra fejemet - Még szép,hogy én vagyok Lina! Kötözz ki Jamon!
- Biztos te lenni Lina? - Ismételte meg kérdését az ogre.
- Ne butáskodj már. Ki más lehetnék?
- Két órával ezelőtt te nagyon furcsa viselkedni. Lina gonosz lenni így megkötözni Lina az oszlophoz.
- Furcsán viselkedtem? hmm...erről nem tudok. Csak arra emlékszem,hogy beléptünk a sokajtós terembe,Miiko megölelgetett és aztán elájultam...
- ... - Jamon erre nem válaszolt semmit. Fegyverével elvágta a kötelet majd megfogva engem a vállára dobott mint egy krumpli zsákot és a kristályterembe cipelt. Furcsálltam,hogy a bejárat védve volt..de nem adtam neki túl nagy jelentőséget akkor. Amint becipelt a többiektől három méterre letett a hát lábamra de mögöttem maradt.
- Ahogy látom felébredtél és tele vagy energiával. - Mondta Ezarel a szokásos rókavigyorával melyet sohasem kedveltem igazából.
- Remélem most a kedved is jobb...nem a legszokásosabb módon beszélgettél.
- Ááááá miről beszéltek egyáltalán? - A fejemet fogva hajamba eresztettem ujjaimat s úgy néztem a többiekre.
- Nem emlékszel? - Emelte meg szemöldökét a kitsune majd közelebb lépve hozzám a szemeimbe nézett. - A kristály negatív hatása alatt voltál. Mintha megszállt volna téged akkor valami. Ezért úgy döntöttünk,hogy leálltunk azzal,hogy megkötözünk és bealtatunk egy meghatározatlan időre.
- Kedves...kiskoromban is ezt tettétek amikor elviselhetetlenné kezdtem válni? - Megigazítva hajamat összefontam karjaimat mellkasomon.
- Nem vált be..folyton elrágtad a köteleket... - Mondta felsóhajtva a kék hajú elf.
- Ne beszélj butaságokat Ezarel! Eddig nem tettünk ilyet Linával.
- Te nem...
- Ezarel?
- Csak viccelek Miiko! Vagy nem?
- EZAREL!
- Hoppá! - Miiko mérgében előhívta a kék lángokat amitől az elf nyelve egy nagyot inkább elhallgatott.
- Nos hol is tartottam...áhá..megvan. Nos...A szemeid színe lilára változott és nagyon furcsán beszéltél ami rossz jelnek minősült. Ezért az elővigyázatosság kedvéért inkább azt tettük amit. De szerencsére már látom jól vagy ezért szabad lehetsz.
- Aha. Szuper. - Megforgatva szemeimet épp,hogy körbe akartam nézni a kristályteremben amikor a familiárisom boldogan ugrott rám és a földre is terített.
- FLAME! Drága picurom!Te hiányoztál a legjobban! - Magamhoz ölelve a famit felültem. S ekkor jött le,hogy a kristály színe nem kék mint szokott hanem lila.. - Öööö...a kristállyal meg mi van? miért ilyen furcsa színe van? - vontam fel egyik szemöldökömet s Miikora néztem választ keresve kérdésemre.
- Ez történt a nagy kristállyal amikor eltűntél.. - Válaszolt nekem röviden a kitsune és közelebb lépkedve hozzám felsegített. - Az elején azt hittük,hogy újabb mérgezett darabka került be a nagy kristályba mint egyszer amikor még édesanyád is élt, de aztán összerakva a dolgokat..arra következtettünk,hogy...
- Hogy? ...
- Arra következtettünk neked közöd van a kristályhoz s annak viselkedéséhez. Édesanyád is közeli kapcsolatban állt vele de nem tudtuk megérteni miért és hogyan. Talán ez a képessége átadódott neked is és ezért amikor te elhagytad Eldarya földjeit a kristály így reagált rá. Hisz amint visszajöttél újra hatalmas fényt bocsájtott ki magából és lila árnyalata enyhült.
- Wow! - füttyentve egyet egy lépést tettem a kristály felé. - Szóval azt gondoljátok közel állok ehhez a kristályhoz? bár ha belegondolok... - Eszembe jutottak azok a pillanatok amikor a fekete kutyával futottam össze az erdőben és egy kristályhoz hasonló fal védett meg támadásai alól. S az s amikor megsebesítettem. Bár akkor jutott eszembe az is,hogy erről nem is beszéltem senkinek. - Hmm...Szuper. - Jelentettem ki végül kissé furcsa de elégedett hangon és a kristályhoz lépkedve kinyújtottam egyik kezemet és megérintettem a kristályt. Ekkor az fényleni kezdett annyira,hogy kénytelen letten lehunyni szemeimet,hogy meg ne vakuljak. Ez körülbelül fél percig tarthatott. Miután a fény enyhült aztán eltűnt kinyitottam szemeimet és elcsodálkoztam. A kristály újra kék fényében pompázott mint régen. Kikerekedett szemekkel az elcsodálkozástól Miikora néztem aki szintén sokkolt állapotban egyszer engem,egyszer pedig a kristályt nézte. Bár nem csak Miiko...mindenki aki a kristályteremben tartózkodott engem bámult. De amit még észrevettem a hátuk mögött...az Orákulum..felém mutatott ujjával és halkan mondogatta nekem a szavakat melyeket már egyszer volt szerencsém hallani tőle...

- "TE VAGY AZ ÁLDÁS ÉS AZ ÁTOK GYERMEKE..."
- Miért mondod ezt nekem?
- Te vagy maga az élet és a halál...
- Nem értelek...megint ezt mondod amit a múltkor a tónál...magyarázd már el.. - kérleltem a nagy Orákulumot de ő csak folytatta múltkori szavait. Nem figyeltem a többiekre akik úgy néztek rám mint egy őrültre.
- A jövendölés...be fog teljesedni...
- Milyen jövendölés? - Leugorva a lépcsőről melyen álltam a kristály szelleme felé vettem az irányt.
- Hamarosan...üt az óra...
- Átok és áldás,élet és halál,jövendölés,hamarosan megérkező pillanat...mi köze van mind ennek hozzám?
- A vér..mely nem igazi..hazugság...amellyel életedet táplálják..
- ...
- Eljön az..akihez hozzátartozol...döntés..mellyel meg kellesz küzdened..
- Akihez..tartozom? nem igazi vér?
- A titok..mely lapokon nyugszik..az igazság..mely kitárja kapuit..

Szemeimmel követtem az Orákulum minden egyes mozdulatát és azt is ahogyan eltűnik. Hatalmasakat pislogva néztem magam elé. Mit értett az alatt,hogy nem igazi vér? talán nem az vagyok aki valójában? Vagy a szüleimmel nem stimmel minden? De mit akart azzal mondani,hogy hazugsággal táplálják az életemet? És kihez tartozom hozzá? honnan fog eljönni és ki? Kit kell várnom? Kitől kell félnem? Ki eljövetele miatt kellesz döntéseket hoznom? Milyen titkok pihennek lapokon? valami naplóról beszélhet? vagy ősi tekercsekről? Meg kéne keresnem ezeket valami módon,hogy többet tudjak meg saját magamról?
Észre sem véve magamon kisétáltam a kristályteremből mélyen elmerülve gondolataimban. Nem hallottam a külvilágot. Nem láttam magam előtt semmit és senkit. Túlzottan mély nyomot hagytak bennem az orákulum szavai. De csak nem akar ezekkel rosszat nekem? Elvégre a kristály szelleme egy szentség melyben nincs semmi gonosz...
Elhatároztam,hogy minden áron megkeresem az "Igazságot mely lapokon nyugszik" és megtudom..ki is vagyok valójában...


FOLYTATÁS KÖVETKEZIK.....