Átöltözve valami friss ruhába hajamat kifésültem és legkényelmesebb cipőmet lábaimra húzva rohantam ki lakosztályomból és egyből a kristályterem felé vettem az irányt. Pillanatok alatt átosontam a sima folyosókon és a gárdafolyosókon s meg is érkeztem az első úti célomhoz a mai napon. Az ajtóhoz lépkedve magabiztosan belerúgtam az ajtóba és amint az kitárult előttem belépkedtem.
- Szép reggelt! - Kiabáltam el magam olyan hangosan,hogy egy halott is felébredhetne tőle aztán körbenéztem a teremben. Senki. Ettől a jó kedvem kissé eloszlott. Mormogva a terem közepébe ballagtam majd a kristály irányába vetettem egy pillantást. - Na hol vannak? - Tettem fel a kérdést a kőtömbnek bár választ nem igazán vártam. Bár elégedetlenségem miatt hallgatni nem állt szándékomban. Közelebb lépkedve a kristályhoz (vagy is ahhoz ami maradt belőle) leguggoltam és tenyeremet ráhelyezve oldalra döntöttem fejemet. - Most pedig mivel kettesben vagyunk igazán elmagyarázhatnád miről is zagyválsz mindig mikor előjössz franc tudja minek. - Választ bár nem kaptam de a kristály egy pillanatra lila fényben villant meg. - Ezt most valami jelnek kéne vennem? Történnie kell valaminek és ezt mutatni akarod? Nem értelek. - Felállva a kristályteremben lévő egyik teraszra mentem és kinéztem. A nap még épp,hogy felkelt. Az udvarban nem volt szinte senki egy két katonán kívül amelyek épp váltást tartottak. Először egy mély levegőt vettem aztán lassacskán kifújtam azt. Ekkor a hátam mögött kinyílott a hatalmas ajtó. Ezután lépteket hallottam és megfordultam. - Na végre! Élő lelkek itt és most.
- Lina? Mit keresel itt ilyen korán? - Csodálkozott el a kitsune amikor meglátott engem odabenn.
- Csak túl korán keltem és unatkoztam. Aztán eszembe jutott,hogy a kristályteremben mindig van valaki és idejöttem.
- Bármennyire is unatkozol ide jársz be legutoljára. Már túl jól ismerlek. Biztos vagyok benne,hogy érdekel valami.
- Igazad van. Van egy két dolog mely tényleg érdekel.
- Várj egy percet. Le kell ülnöm. - Miiko kissé megszorítva botját a lépcsőhöz ment aztán helyez foglat és rám pillantott. - Most már kérdezhetsz.
- Anyára és apára vagyok kíváncsi. - Mondtam határozott hangon és otthagyva a teraszt a terem közepébe mentem és onnan néztem a lányt.
- Amennyit csak tudnod lehet már elmondtam. Az anyukád egy tünde volt mely a földről érkezett a mi világunkba. Az apád pedig egy vámpír és egyben az árnyák gárda vezetője.
- Ezekről én is hallottam már elegendő alkalommal. De eddig sohasem meséltél arról,hogy anya hogyan nézett ki,milyen ember volt. Annyit mondtok folyton,hogy makacs vagyok akár az anyám. De semmi mást. Legalább arra jogom van,hogy erről tudjak. Hasonlítok e rá legalább valamiben külsőleg? milyen különbség van köztünk jellemileg.
- Ha gondolod én mesélhetek! - Szólalt meg az ajtó irányából egy férfi hang melyet annyira szerettem hallgatni.
- Króm! Épp jókor. Ha Miiko nem akar mondani semmi akkor legalább te mondj.
- Nem értem miért titkos ennyire ez az infó. Elvégre tényleg van joga tudni erről.
- Hallgass Króm. Te ha beszélsz abból semmi jó nincs. Majd én..
- Én őt akarom hallani! - Jelentettem ki aztán a farkasfiúhoz rohantam és megragadva karját kirohantam a kristályteremből vele együtt. Egészen a pavilonig meg sem álltam. Nem akartam,hogy bárki is utánunk jöjjön vagy megállítson.
- Te aztán fitt vagy! - Nevette el a dolgot a srác.
- Csupán nem voltam kíváncsi Miiko újabb meséire. Ő folyton hazudik. Érzem. Csak nem tudom mit és miért. Épp ezért te leszel az aki elmond nekem mindent amire kíváncsi vagyok.
- Értettem főnök! Mit is szeretne tudni?
- Kezdjük..anya külsejével. Hogy nézett ki? Milyen színű volt a haja,szeme, milyen magas volt..
- Hmm... - Króm nekidőlt egy fának a közelben aztán rám pillantott és mesélni kezdett. - A magassága körülbelül olyan volt mint Karrené. Bőre hófehér volt akár a hó. Ha sápadt volt vagy rosszul érezte magát úgy vettük észre,hogy szemei körül sötét körök jelentek meg vagy épp már elájult. Szeme olyan volt akár az ég. Kék és nyugodt. Sohasem volt benne félelem. Csak a magabiztosság ragyogott benne. Sokat nevetett és mindig életvidám volt. Csupán egyszer láttam sírni. És azok is a boldogság könnyei voltak. És tudod mi volt a könnyeinek oka? - A fiú arcán egy lágy mosoly ült ki aztán folytatta. - Te. Édesanyád akkor tudta meg,hogy gyereket vár. Azon a napon órákat sírt és mosolygott boldogságában. Arca ragyogott hisz álma teljesült. Végre lehet saját gyermeke. Nagyon örültem boldogságának bár az a tény,hogy nem azzal maradt akit valójában szeretett elkeserített.
- Akit valójában szeretett? Kire célzol? - Mikor megszakítottam és kérdőre vontam észrevettem rajta,hogy olyat mondott amiről tényleg nem kellett volna tudnom.
- Nem ismered. Ő már rég nincs itt a hadiszálláson. Egy feladat során eltűnt és mai napig nem tudjuk hol van. Ez után az anyukád összejött az apáddal.
- Milyen feladatot kapott?
- A kapukat derítette fel.
- Nem lehet,hogy valami módon a kapu átdobta őt az emberek világába pont úgy mint engem anno?
- Meglehet. Ezt a teóriát nézzük mi is a mai napig. Bár az a tény,hogy nem találtuk meg ennyi év után sem nagyon elgondolkodtunk igaz e az állítás.
- Te is láttad mi történik ott. Azok a vadászok...nem csodálkozom el ha kiderülne,hogy ők végeztek vele.
- Ez is tény. Na de..térjünk vissza a beszélgetésünk fő témájára.
- Igazad van. - Bólintottam. - Anya jelleme..
- Édesanyád nagyon érdekes személyiséggel rendelkezett. Gyakran változó volt. De ahogy már mondtam..a magabiztosság az mindig a szemeiben volt. Ritkán mutatta ki,hogy fél. Még a black dog elleni harc során is bátrabb volt mint sok gárdatag. Vagy akármelyik támadás során ő mindig az első sorokban harcolt miután megtanulta a fegyvere használatát.
Bár miután megtudta,hogy gyereket vár félbehagyott minden harccal és úgy mond visszavonult. Sokkal lágyabb lett. Terhesség előtt csak úgy pörgött a nyelve és mindenkivel csipkedett vagy harcba szállt. Viszont azután teljesen megváltozott. Mintha az ereje is ott hagyta volna. Ha akarta sem tudta többé megemelni fegyverét. Sokkal kedvesebbé vált és Miikoval olyanok lettek egymásnak akár a testvérek. Mintha ő érezte volna,hogy idővel valakire rá kellesz hagynia lányát hisz elhagyja az élők világát.
- Igen...Miiko mondta,hogy anya megkérte,hogy ő rá maradjon a nevelésem.
- Mem csak rá.
- Hmm?
- Talán eddig nem volt túl észrevehető de én is folyton azon voltam,hogy vigyázzak rád.
- Hát peeerszee! te vagy az én cerberem! RRRRRR! - Viccé téve szavait felnevettem egy percre aztán ismét arcom ellazult és egy enyhe mosollyal arcomon a fiúra néztem. - De viccet félretéve.. Hálás vagyok azért,hogy utánam mentél a másik világba aztán még fel is kerestél és meg is sérültél miattam. Ha te nem vagy,akkor én ott elveszek. Ha nem jössz utánam akkor telebeszélik a fejemet mindenféle butasággal aztán megölnek. Ugyan úgy végezném mint egy sárkány akit kegyetlenül kiirtanak indok nélkül.. - Lehajtottam fejemet aztán hirtelen elfordultam. Szemeimben megálltak a könnyek. Hirtelen csak most fogtam fel azt,hogy abban a világban majdnem életemet vesztettem. Megijedtem. Összevonva magamat karjaimmal testem akaratlanul is remegni kezdett. Miközben próbáltam lenyugtatni magamat teljesen megfeledkeztem Krómról mely eddig mögöttem volt. Összeszedve magamat megtöröltem szemeimet és megfordultam. Arcom beleütközött a fiú mellkasába. Egyik keze derekamra csúszott a másik pedig egyik vállamra. Bár elcsodálkoztam de örültem,hogy ezt tette. Ismét biztonságban kezdtem érezni magam. Megemelve fejemet enyhén elmosolyodtam miközben arcát fürkésztem. Mikor ő meglátta,hogy őt bámulom akkor szintén lenézett rám és szintén mosolyogva rám kezével mely vállamon volt megérintette arcomat.
- Nem kell félned hisz megmondtam megvédelek. Édesanyádat nem tudtam megvédeni de téged már minden áron.. - Ezen szavai után hüvelyujjával ismét megsimította arcomat aztán közelebb hajolva hozzám egy csókot lehelt ajkaimra kicsit közelebb húzva testemet a sajátjához. Automatikusan majdnem elhúzódtam de amint kezem mellkasára került már ne tudtam eltolni őt magamtól. Pontosabban pedig nem is akartam. Picit megemelkedve lábújhegyre ajkaimat magabiztosan övéire tapasztottam aztán kezeimmel átkaroltam a nyakát. Egy hosszabb csók után végül elváltunk egymástól de Króm nem volt hajlandó elengedni engem. Továbbra is karjaiban ölelve engem fejemet mellkasához szorította és hajamat simogatva nevetett fel. - Felejtsd el a félelem izét míg én itt vagyok.
- Meglesz. - Bólintottam. - De..Karren..hisz épp alakulóban volt köztetek valami..
- Sok éven át szerettem őt de mind végig Karren engem csak jó barátként vagy csicskaként tartott számon és kihasználta az érzéseimet. Szerencsére időben észhez tértem és rájöttem arra ki miatt is érdemesebb élnem.
- És még is mikor változott a döntésed?
- Abban a pillanatban amikor rájöttem arra milyen is könnyű elveszíteni téged. Mikor a kapu működésbe kezdett és magába rántott. Nem tudom mi irányított de épp ezért eredtem utánad annak ellenére,hogy az a világ tejesen máshogy hat rám. De nem bántam meg. Hisz sok mindent megtudhattam rólad és igazi támaszoddá válhattam. Megszereztem a bizalmadat. S bár attól tartottam sohasem lehetek az akiért ver a szíved de legalább jó barátod lehetnék.
- Viccelsz? Ha tudnád hányszor akartam megfojtani a nagynénimet csak is amiatt,mert te őt választottad rám pedig gyerekként tekintettél. Nem vettél komolyan pedig úgy éreztem sejtetted,hogy szerelmes vagyok beléd. Miiko azt mondta a gyerekek mindig szerelembe esnek azokba akik kedvesek velük. De engem idegesített mindenki kedvessége vagy jelenléte a tiéden kívül. Barát? Nem elég nagy már a baráti köröm mely idegesít? te sohasem lehetsz barát.. egyszerűen ha akarnék sem tudnék úgy tekinteni rád.
- Ezek szerint..életünkben minden csupa félreértés és várakozás. Nem voltunk képesen megérteni egymást eléggé ezért lelkileg fájdalmakat okoztunk egymásnak. De ez is már a múlté. Mától mi együtt leszünk és együtt megyünk keresztül még a poklon is melyet az élet készít nekünk. - Króm felkapva engem a karjaiba széles mosollyal arcán elégedetten felnevetett.
- ...
- Igazán mondhatnál most valamit.
- Ilyen szavak után nagyon meg kell gondolnom mit is mondjak. Kifejtetted a gondolataimat olyan bőven,hogy már hozzáfűzni valóm sincs.
- Pedig van egy szó mely még boldogabbá tenne a mai napon..
- Egy szó?
- Igen..csupán egy szócska amely nagyon fontos.
- Hmm...bocsánat,köszönöm,szia,viszlát,kaja,buli.. - Sorolni kezdtem a szavakat össze vissza bár jól tudtam mire céloz. Lenézve rá direkt a hülyét játszva láttam ahogyan ő megforgatja szemeit aztán ismét a földre téve engem hozzám hajol és megcsókol. Elválva egymástól én felnevettem.
- Van még időd gondolkodni a kellő szócskán. De most jobb ha visszamegyünk.
- Ne mááár...nem akarom hallgatni Miikot és a kioktatásait. Már az agyamra ment.
- Ő a főnök. A szava parancs.
- Na ne magyarázz mert fejbe váglak.
- Úgy látom rossz hatással lett rád az,hogy Miiko kisasszony nevelése alatt voltál. Teljesen olyan vagy mint ő. Szeretsz parancsolni.
- Na ná! Már csak rám kell bízni a Szikrázó gárdát és kész is!
- Ezt inkább ne ordibáld. A végén még mindenki azt fogja hinni,hogy leakarod taszítani a rókát.
- Egyszer úgy is felmond és valaki a helyére áll... DE remélem ez nem most lesz. Bármennyire is idegesítő nőszemély nagyon szeretem.
- Azt látom. Na gyere! - Króm megfogva kezemet maga után kezdett húzni vissza a főhadiszállás irányába. Ekkor a hátunk mögött egy hatalmas zaj terjedt szét és egy hatalmas porfelhő hisz az egyik fal egyenesen leomlott. Mind ezt már a távolból is látni lehetett. A menedéken az emberek kiáltásokba kezdtek és mindenki rohanni kezdett valamerre. Miiko melyről az előbb szó volt pár perc múlva érkezett meg a többi gárdavezetővel és gárdataggal háta mögött. Króm javaslata szerint én eddig nem közeledtem a ledöntött falhoz. Miután mindenki akire szükség volt megérkezett csapatostól mentünk oda. A porfelhő még mindig hatalmas volt. Nem láttam szinte semmit az orrom pedig tele volt porral mely a légutakat is szinte elzárta. Ezarel felém nyújtott egy kendőt és azt mondta ezzel védjem az arcomat ha nem akarok megfúlni. Úgy is tettem. Krómra néztem mely mindvégig mellettem volt és komolyan és elővigyázatosan bámult jobbra balra. Mintha várta volna ezt a pillanatot és keresett volna valamit vagy valakit a nagy semmiben. Mikor Miikonak elege lett a láthatatlanságtól elmondott valami varázsigét amitől a porfelhő pillanatok alatt szertefoszlott. Ekkor láttuk meg őt. A személyt éj fekete szárnyakkal mely egyenesen előttünk állt. Miiko teljesen elsápadt a látottak miatt. Nem fogtam fel mit s látok ezért szemeimet megdörzsölve ismét előre néztem aztán Krómra.
- E...Ez meg kicsoda?
- Az akiről azt hittük halott..
- Halott? Miért? Ki ő?
- Az a lény amely nem érdemli a tétezést. A sárkányok épp eme faj elpusztítása miatt áldozták életüket sok sok évvel ezelőtt.
- A sárkányok ezért haltak ki...AZT AKAROD MONDANI EZ EGY DÉMON?!
- Pontosan.
- De hisz kihaltak!
- Ahogy látod nem mindenki..
- Abbahagynátok végre a történelem óra tananyagának átvételét? Unalmas tudjátok e. És egyébként is jobban szeretem az Aengel kifejezést mint "démon" - Az idegen félbeszakította beszélgetésemet a kitsune kisasszonnyal és egy széles vigyorral arcán egyre közelebb került hozzánk. Én reflexből hátrébb léptem. - Pont te félsz tőlem Lina? Az én vérem...neked nem kell tartanod semmitől. Csupán eljöttem,hogy hazavigyelek gyermekem.
- Mi van? - Króm háta mögé állva nem mertem szinte előre sem nézni. Anya teljes ellentéte voltam. Gyáva és félénk.
- Vajon mit mesélgettek ezek neked éveken keresztül? Ki lett a nevelő apád?
- ...
- Úgy látszik tényleg nem tudsz te semmiről. Na sebaj. Majd én elmesélek mindent.
- Igen..elmesélsz mindent. Miután elkaptunk! - Szólalt meg Ezarel és valami üvegcsét dobott a szárnyas felé. Nem tudom minek kellett pontosan történnie de egy kisebb füstön kívül több nem történt.
- Nem rossz húzás! De ennyi kevés,hogy az én erőmet elaltasd. - A démoni vendégünk szempillantások alatt már a kék hajú elf mögött volt. Megragadva a nyakát erősen átszorította azt kezével aztán a kőhalomhoz vágta. - Na ki szeretne még zavarkodni? - Kérdezte nevetve s mindenkin végignézve ismét rajtam ragadt a tekintete. Lassú léptekkel ismét közeledni kezdett felém. Hátra akartam menni de Króm megragadva karomat megállított ebben.
- Mit csinálsz? Eressz el!
- Lina..nem mehetsz el..
- Miért nem? Meg fog ölni minket!
- Minket nem.
- Na és Ezarel bácsi? Miiko, Ykhar és a többiek?!
- Ők már nem fontosak. Ez az ő sorsuk.
- Megőrültél? Hallod magad egyáltalán?
- LINA! Hallgass el. Mára te már leszerepeltél. Ha elmész..biztosan meghalnak.
- Ömv... - A szavak a torkomon akadtak. Ez a hirtelen viselkedés változás..Az előbb Króm még kedves volt és életvidám. Most pedig komoly és úgy tesz mintha semmi sem érdekelné...úgy viselkedik..mintha a HQ bukását kívánná.
- Szép munka Króm. Tökéletesen vigyáztál a lányomra. Bár végül is hagytad,hogy könnyen becsapják és a fejbe véssék,hogy szeretik meg ő milyen is fontos itt mindenki számára.
- Csak a munkámat végeztem. De nem azt mondtad,hogy még túl korai a látogatás Leiftan? Nem számítottam rád.
- Meglepetés akart lenni. Csak nincs ezzel valami baj?
- Nekem nincs. De te is jól tudod..jobban szeretem ha kapok értesítést legalább valamiről.
- Na majd legközelebb.
- Ti meg..miről..beszéltek? Króm te ismered?!
- Ő egy úgy nevezett barát aki már régóta nem láttam.
- Egy barát? ilyen fazonokkal barátkozol?
- Hidd el Lina..jobb vagyok mint bármely itt élő lény.
- Azt látom!
- Nem..nem látod. A fejedbe programozták a sok butaságot. De valójában csak kihasználnak téged és az erődet.
- Az erőmet?
- Kapcsolatod van a kristállyal. Ezért itt tartanak elzárva,hogy azt irányítani tudják. De szerintem te is észrevetted ezt az anomáliát. Mikor a földre kerültél Eldarya földe szinte meghalt hisz a nagy kristály megőrült. Viszont mikor hazatértél a kristály visszakapta eredeti színét és erejét és minden kezdett a helyére állni. És,hogy te itt is maradj, Miiko mind végig eljátszotta a gondoskodó és szerető anyuka szerepét,hogy elhitesse veled szüksége van rád nem csupán a haszon miatt melyet látott belőled hanem azért mert tényleg szeret.
- Hazudsz!
- Szegény pici Linám..mindvégig abban a tudatban éltél hogy szeretnek. Azt hitted bárkinek is szüksége van rád. Drága egyetlen gyermekem..itt az idő hogy kinyissam a szemedet és kihozzalak az álomvilágból.
Az a férfi akit apádnak hittél valójában számodra egy nagy senki. Csupán egy engem helyettesítő baba. Édesanyád játékszere a bosszú ideje alatt melyet nem élhetett meg mert úgy döntött te életed többet ér mindennél. Egyetlen dolog mellyel nem számolt ez az,hogy én nem tudtam rólad és mások neveltek téged helyettem. - Vagy csupán nem akarta,hogy lánya szörnyeteg legyen mint az apja ezért nem dobta gyerekét a sötétségbe! - Nem emlékszem,hogy megengedtem volna hogy beszélj szerencsétlenség. Épp a lányommal beszélgetek. Ne avatkozz bele a családi megbeszélésekbe és inkább tégy rendet a saját területeden kitsune. Ráférne a királyi családra egy kioktató óra vagy épp egy uralkodó váltás. - Nem tartozik rám mi van velük. - Pedig a királyi vért tagadni nem tudod bármit is tégy. Pont úgy mint Lina az Aengel vért mely ereiben csörgedezik. - Akkor a vérszomjamat hogyan tudod megmagyarázni te tollzsák? ha azt állítod mégsem Nevra az apám. - Az nem vérszomj te buta! Csupán erőkitörés melyet italokkal csillapítanak benned születésed óta. Biztosan észrevetted a két heget a hátadon melyek egész borda részlegnél elhúzódnak. Biztos vagyok benne,hogy többször megkérdezted mi ez és miért bújt elő a semmiből. Laptál e választ? - Miiko azt mondta,hogy mikor kicsi voltam leestem egy fáról és annyira beütöttem magam,hogy elvesztettem az emlékeimet a kiskoromról és arról az esetről is. A sebet pedig egy Ezarel bácsival együtt levezetett misszió során szereztem mikor összekaptunk egy Furimmal. - És hiszel ebben a mesében melyet elmondtak neled? Hát ennyire buta vagy? Ezeket a "sebeket" nem lehet megszerezni semilyen harcok vagy balesetek során. Azok a hegek a szárnyaid helye. - A szárnyaim? butaság. - Szerinted miért ennyire tökéletesen egyformák és fájnak? Néha pedig vérzenek a helyek. Folyton átkötöd őket,hogy ruháid ne öltsenek vörös színt. A fájdalom pedig annyira tűrhetetlen,hogy az erdőbe rohansz kiordítani magadat hisz félsz,hogy beleőrülsz a fájdalomba. - Honnan... - Ugyan ezeket éltem át anno amiket te mikor még fiatal voltam. - Na és a gyors növekedés? Idősebbnek tűnök mint valójában vagyok. - Ez normális. Aengelek hamar felnőnek. De nem öregednek a bizonyos kor elérése után. Veled is épp ez történik. - Na és a fura hajszínem? - A hajad kevert. Anyád haja hófehér volt. Az enyémben van fekete is ahogy látod. Épp ezért lett Nevra a nevelő apád hisz valami cseppnyi hasonlóság de még is csak volt bennetek. Bár...talán a szegény szúnyog tényleg azt hitte te az ő gyermeke vagy. Elvégre édesanyád nem egy férfivel osztozott az ágyon ami kiderült a későbbiekben. - ne beszélj anyáról mint egy parázna nőről! - Ne érts félre. Én tiszta szívből szerettem az anyukádat és ő is engem. De miután fény derült a titkokra ő nem lett hajlandó elmenni velem a HQ ból. Bizonyára már tudott a létezésedről és nem akart kockáztatni szerelmünk gyümölcse életével ezért maradt. Aztán álcázta létedet és kiadott mint Nevra gyerekét ami sikerült is neki. Megóvott téged mert tudta megtalállak...- A magát apámnak nevező férfi egyenesen előttem termett és erős karjai átkarolták testemet aztán magához húzva engem ő átölelt. Furcsa érzés fogott el. Mintha erre a melegre vágytam volna már ősrégi idők óta. Fejemet álmosan mellkasára hajtottam és lehunytam szemeimet. Éreztem ahogyan egyik keze végigsimít fejemen. Aztán a szinte tűrhetetlen fájdalmat a hátamon. A vércseppek melyek lassan lecsepegtek a vérrel átáztatott ruháimról egy kisebb tócsában maradtak együtt. Majd a hátamból kitört valamik melyek ahogyan kiderült...tényleg a szárnyaim voltak... Így született a világra egy Aengel mely képes volt elpusztítani a világot. Maga a sors gyermeke...
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK....
PS:
Tanulás miatt a következő rész megjelenésének időpontja meghatározatlan marad. Még csak év eleje van de már rengeteg házi feladat és tanulni való van. ( egyetem első évfolyam yeey)
Bocsánatot kérek az olvasóktól akik várják az újabbnál újabb részeket de sajnos nem tudok többet nyújtani. Nem szeretek ígérni ha tudom nem leszek képes betartani azokat.
És tudom..ez a rész nem lett a legjobb. Majd talán ha több időm lesz átírás alá kerül de igyekeztem legalább valamit összehozni nektek.
megértéseteket köszönöm na és persze találkozunk a következő résznél :)
( VÉLEMÉNY ÉS KRITIKA JÖHET. SŐT KÖTELEZŐ MERT JOBB AKAROK LENNI!! )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése