Egy ajtó kopogás kergetett ki a félálomból. Lassan kinyitva szemeimet néztem a plafonra,aztán a szobám falaira és felültem. Végül az abba nem álló folyamatos ajtó kopogás irányába fordítottam fejemet elégedetlenül morogva az orrom alatt. Nem szerettem ha zavarnak. Főleg nem ha vagy a szobámban vagyok vagy alszom valahol. Zombi módra másztam le a pihe-puha ágyamról s lépkedtem az ajtóhoz félig meddig kinyitva azt magam előtt,hogy kikukkantsak a nagy merészre aki zaklatni mert kicsiny birodalmamban. Szemeim az álmosságtól homályosan láttak így nem túlzottan láttam ki áll előttem. S persze az is adott rá egy kanállal, hogy míg szobámban sötét volt hisz a függönyöket is behúztam és a bútorok,falak sötét színekben pompáztak, a folyosón a lámpák világítottak,na meg persze mind e mellé még a nap is magasan az égen volt. Nem erőltettem meg magamat,hogy az alakot felismerjem. Ezért a hangnememre sem figyeltem. Bár ha tudnám is ki áll előttem akkor sem változtatnék rajta hisz ők zavartak meg.
- Mit akarsz? - Mormogtam elégedetlenül.
- Azt hiszem nem jókor jöttem... - Nevetett fel kínosan a hang tulajdonosa.
- Hát nem... - Ekkor jutott fel hozzám,hogy kivel is beszélek.De annyira nem érdekelt,hogy a morgásom nem maradt abba egészen addig amíg látásom tökéletes nem lett és az alvás érzékem el nem hagyott véglegesen.
- Akkor jobb ha inkább megyek. Később benézek..mikor kedved kicsit jobb lesz. Mert így még anyádnál is rémisztőbb vagy. - A hang tulajdonosa hátat fordított és indulni készült mikor én automatikusan megragadtam ruháját megakadályozva őt az elmenésben.
- N..Ne menj el! csak..annyi minden összekavarodott most bennem. Azt sem tudom hová tegyem magam. Teljesen összezavarodtam. - kissé zavartan félre pillantottam nem tudván,hogyan magyarázzam ki magam. Nem tudom miért tettem. Hisz megzavartak. Kihívtak a birodalmamból. De benne még is éreztem valami anyai gondoskodást a saját irányiba. Hisz munkája mellett is időt talált,hogy eljöjjön ide.
- Meg tudlak érteni. De meg kell tanulnod irányítani az érzéseidet. A nem megfelelő szavak egyszer a vesztedhez vezethetnek. - Oktatott ki a nő megsimogatva fejemet.
- De okos vagy! Csak el ne mond senkinek mert a végén még elhiszik. - A kezet letakarítva fejemről ismét előtört belőlem a kötekedő Lina.
- Már megint.. - Forgatta meg szemeit homlokon pöckölve engem.
- Jó Jó! Befejeztem.
- Remélem is. - Bólintott elégedetten látva,hogy megemelem a fehér zászlót és feladom.
- De..teljes mértékben igazad van. Meg kell tanulnom befognom a számat. Különben még a familiársom is megutál.
- Ez igaz! Flame bár csak is téged visel el de mindennek van határa. Szegényke egyszer még elrepülhet valahová! - Viccelődött velem a brownie.
- Jaj Ykhar! a végén még azt fogom hinni a familiársom is ellenem fordult. Na de...nem gondoltam volna,hogy lesz időd benézni hozzám. Mióta Keró elhagyta a Szikrázó gárdát segéd nélkül maradtál és szabad időd egyáltalán nincs a könyvtár mellett.
- Néha én is kivehetek egy szabadnapot nem de? - Kacsintott rám a brownie de aztán arca tükrözte a szomorúságot mely szívén lapult.
- Hiányzik?
- Igen. Vele bár veszekedtünk néha de egyik legjobb barátom volt és mellé persze a legjobb kolléga és csapat társ aki fél szóból is már megértett.
- Jut eszembe! Senki sem beszélt arról miért is ment el igazából. Folyton más indokot hallok. Ykhar... mi az igazi ok?
- Ööööm... Milyen fulladt a levegő..nem kéne ablakokat nyitni?
- Ykhar!
- Ááááájjjj! Miiko kinyír a nagy számért..
- Mond már! Ne tereld a témát! Miiko nem fogja megtudni..
- Inkább kérdezz meg mást. Én nem beszélhetek.
- Mi olyan történhetett,hogy senki sem mer beszélni róla az én jelenlétemben? habár várj... - egy pillanatra elhallgattam a földre szegezve tekintetemet. Aztán szemeim előtt felbukkant egy kép variáció ami automatikusan az előttem álló brownie felé csúsztatta szemeimet. - Anya az oka? eltaláltam? Miiko csak róla nem mer beszélni az én jelenlétemben.
- Nem tudom,nem tudom, Nem tudok semmiről!
- Szóval eltaláltam. Tényleg anyának van köze ehhez.
- Jaj nekem! Most jutott eszembe,hogy még rengeteg dolgom van! Most mennem kell. Később még meglátogatlak! Szia Lina! - Ez után Ykhar egyszerűen elviharzott. Én csak pislogva követtem őt míg véglegesen el nem tűnt szemeim elől. Ez után az ajtót bezárva a kanapémon foglaltam helyet ismét elmerengve míg végül mély álomba nem merültem.
******* Eközben az emberek világában valahol egy vadász gyűlésen *******
- Ez megbocsájthatatlan! Hogyan engedhettétek el őket olyan könnyen?
- Árgh!
- Szofi!
- Hallgass szerencsétlenség! Te még nála is többet vétkeztél! Az a lány több ideig s melletted volt és mégsem végezted ki. Sőt! Ehelyett még védted is a killerek mellől!
- Ha még egy kis ideig nem avatkozik bele a társaság a mi oldalunkra húzom őt..
- Ha nem szólunk bele? Mióta vagy képes ilyen döntéseket hozni egyáltalán? ki vagy te? Te csak egy szerencsétlen bábú vagy a kezeinkben. Nincs jogod bárkit ide hozni!
- De ő más! Az ereje sokkal nagyobb mint egy átlagos Eldaryai lakosé! Ha csatlakozik akkor célunk talán..
- HALLGASS DILEN!
- ...
- A mi célunk nem függ össze azokkal a lényekkel. Már így is közel állunk hozzá. Csak még egy kis idő...és ő visszatér..
************ Na go vissza Eldarya földjeire *************
Este ébredtem attól,hogy az udvaron rettenetes kiabálások zajlottak és furcsa fények lobogtak. Agyam lassan kapcsolt így azt hittem gyerekek játszadoznak bár mivel sötét volt inkább esti őr váltásra vagy esti gyakorlásra tippeltem először. Bár ez a variáció szertefosztott mikor gyermek sírás csapta meg füleimet és női aggodalmas hangok. Egyből a kanapéról kipattanva lépkedtem az ablakhoz és eltoltam a függönyöket. A látvány rettenetes volt. Az egész menedék lángokban hevert az udvar pedig tele volt halott katonákkal és vérrel. Összeszedve magam a látvány után mint a szél,úgy rohantam ki szobámból az udvarra. Csupán pár pillanat alatt kétszer annyi vér,holttest,rom. Rettenetes látvány. Mindennek a kellős közepén állva kerestem akár egy ismerős arcot is. A távolban Miiko éppenséggel harcolt valakivel így oda siettem,hogy segítsek neki de nem érkeztem. Testét átdöfték valami sötét kezek hegyes karmokkal. A kezek egy hatalmas ember alakú árnyékból indultak ki. A sötét valami minimum két méter magas lehetett és éjszakánál is feketébb. Egy türkiz színű szempár kezdett irányomba nézni mikor Miiko nevét kiáltottam ki. Majd az ismeretlen valami hihetetlen sebességgel felém vette irányát. A kristály fal újra megjelent szintén nagyon gyorsan és meg érkezett védeni. Legalább is azt hittem. Az árnyék lény egyszerűen áthatolt az úgy hitt tökéletes védelmemen és megragadva torkomat nekinyomott a kristályfalnak fojtogatva engem jéghideg ujjaival..már ha azok voltak. Szemeim kék színe teljesen átváltozott. Fehérekké váltak. Fehérekké akár a hó. Vagy talán annál is világosabbakká. Nem volt nálam tükör.
A lény szorongatása miatt egyre gyengébbnek kezdtem érezni magam. Tüdőmben levegő hiány volt. Szúrós érzés volt bennük. Utolsó esélyem a szabadulásra a tőröm volt mit elő tudtam rántani. Bár mikor megpróbálkoztam levágni a karját a tőr éle egyszerűen átment rajta semmi bajt nem okozva neki. A lénynek szabad keze kitépte az enyémből a fegyvert és eldobta olyan messzire amennyire csak tudta. Az utolsó esélyem is elszállt a menekvésre. De a pillanatnyi rettenetes fájdalom szívem környékén arra kényszerített rá,hogy felordítsak.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! - Riadtam fel ismét kanapémon egyből szívemhez kapva. Körbenézve szobámban szemeim az ablakon álltak meg. Egyből oda rohanva s függönyöket eltolva kinéztem. Minden nyugodt volt. Az udvaron egy árva lélek sem. Csak egy-két járőr. Senki más. Nyugodt lélekkel sóhajtottam fel és bámultam kifelé.
A távoli sötétben egy pici furcsa fényforrást pillantottam meg. Kíváncsi természet voltam,így meg akartam nézni mi is az valójában. Ruhámat megigazítva magamon nagyon csendben hagytam el lakosztályomat és megindultam kifelé. A folyosón egy katona haladt el aki elől természetesen elbújtam. Nem akartam,hogy kikérdezzenek miért járkálok esténként ki tudja hol. Amint a gárda tag eltűnt én ismét színpadra léptem és lopakodva kifutottam a főhadiszállásról és az ablakból látott fényforrás felé vettem az irányt. A körülbelüli helyre érve már nem láttam semmit amin el is csodálkoztam. Vajon hová tűnhetett? gondolkodtam magamban,miközben figyelmesen körbe néztem. A sötétben nem volt semmi így elhatároztam visszamegyek. Ekkor egy furcsa érzés fogott meg. Hirtelen hátrafordulva ismét a furcsa fény jelent meg ami egyik pillanatban mint egy kék láng létezett előttem míg a másikban már kisebb kristály formát öltött. Elvarázsoló volt a fénye. Kezemet felé nyújtottam és félelem nélkül érintettem meg azt egyik ujjammal. Testemet azon pillanatban körülvette ugyan az a fény.
Szemeim színe egy pillanatra megváltozott, Testem átlátszóvá vált, de mind ez hamar megszűnt. A fény testem körül is eltűnt. A kristály darab pedig sötét kék színben kezeimbe hullott. Értetlenségemben pislogtam pára aztán még egyszer körbe nézve visszaértem a főhadiszállásra úgy vélve felesleges bárkinek is bármit elmondanom.
Pár nap elteltével a történtek után sem beszéltem a furcsa kristálydarabról mely egy lángból jött létre,sem arról ami az után történt.
Bár az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen szenzáció. Egy feladat során az egyik csapatra több fekete kutya is rátámadt. De a legfurcsább az volt,hogy mind ez fényes nappal történt mikor ezek a vadak kivételesen is esténként aktívak. Egyből eszembe jutott mikor egy fekete kutya rám támadt és a kristályfal először mutatkozott meg.
Miiko e okból egy gyűlést hirdetett a gardavezetők számára. Még listát is készített arról kinek kötelező a megjelenés és kiakasztotta a sokajtós terem egyik oszlopán. Én csak röhögve olvastam végig a neveket a listán.
*********
* Nevra
* Ezarel
* Valkyon
* Ykhar
* Karren
* Lelina
* Eiken
* Finn
* Raven
* Hontza
* Króm
* Jamon
* Walerian
* Alajea
* Mery....
*********
- És én miért nem szerepelek a listán? - Mormogtam orrom alatt elégedetlenül. - Eiken az abszint gárda jövendőbeli új vezetője, apa pedig rám akarja hagyni egy nap az árnyék gárdát így én is körülbelül ugyan ott állok a ranglistán mint Eiken...akkor én miért nem lehetek ott? - Karba tett kézzel dobbantottam lábammal tovább morogva újra meg újra végigolvasva a listát abban reménykedve nevem megjelenik azon a papíron. - Ez nem fer...én is ott akarok lenni!
- Nem csak téged nem engednek oda szóval nyugi kislány.
- Már csak te hiányoztál a boldogságomhoz. Miért nem ölnek meg végre valahol?
- Hogy neked mennyire örülnek Niiro..
- Te is meghalhatnál valahol! - Förmedtem rájuk oldalra lépve úgy kettőt.
- Neked is örülnek! - Nevetve szólalt meg Asu barátja vállának nekidőlve.
- A vámpír kisasszonynak gaza van! Mind ketten eltüntetnétek végre valahára. De ilyen csoda még nem történt ezen a helyen.
- Kuroi! Drága barátom! Dögölj meg most rögtön kérlek! - Mondta kedvesen Niiro szélesen mosolyogva.
- Annyira udvariasan megkértél,hogy most rögtön megyek és felakasztom magam! - Kuroi egy levegő puszit küldött a két fiúnak aztán elviharzott.
- Ez tényleg lelépett megölni magát?
- Az utolsó misszió megsértette a fejedet Asu? úgy ismered ezt a fickót,hogy végezne magával?
- Igaz. Én kérek elnézést.
- Befejeznétek végre?! - Nem bírva ki a gyerekes viselkedést rájuk kiabálva elmentem. De nem akár hová,hanem a kristályteremhez hallgatózni. Nem sokat tudtam kideríteni az őrök miatt de amit még meghallottam az sokkoló volt.
Valami férfiről beszéltek akinek nevét nem hallottam. Azt mondták néha látják bejutni a szállásra de elkapni nem tudják. A terven gondolkodtak hogyan tudják előcsalogatni akkor amikor nekik kell. Tovább nem hallottam semmit. Kénytelen voltam elmenni. A könyvtárba mentem és estig ott is maradtam. A lámpák fényében olvastam. Ykhar nem jelent meg így a könyvtárt nyitva hagyva hagytam el a termet. A gárdafolyosón elhaladva a szobám ajtajánál álltam meg. Egy furcsa beszélgetést hallottam meg két katona között...
- Már megint látták őt errefelé haladni?
- A lakosok azt mondják egy árnyékot láttak erre jönni.
- Árnyékot? nem lehet,hogy csak egy Purro volt vagy valaki az Árnyék gárdából?
- Ne, látták ki vagy mi volt az. Csak mondták amit láttak. De rémülteknek tűntek.
- Tipikus menedék lakók. Amennyi minden történt az elmúlt években nem is csoda,hogy már egy árnyéktól is megijednek és egyből hozzánk rohannak.
- Azért őket is meglehet érteni. Nem sokan élték túl a tíz évvel ezelőtti támadást. Akik megmenekültek aztán visszatértek nem csoda,hogy remegnek mindentől. Én is féltem volna ha itt vagyok és saját szemeimmel látom azt a rémet ami itt történt. Azt mondták rengeteg katona és lakos vesztette életét.
- Én arról hallottam,hogy Miiko is csoda módjára élte túl azt az éjszakát.
- Tényleg..hallottam a hírét. Mintha halálos sebet kapott. És valami fehér hosszú hajú nő segített rajta valami csoda módon.
- Nem Ewelein volt?
- Azt mondják ember volt.
- Ember? Itt? képtelenség. Az utolsó emberi lény amely itt volt tizenegy évvel ezelőtt halt meg mikor gyereke született. Azóta ide emberek nem kerültek.
- Ki tudja..talán túlélte?
- Ha túlélte miért rejtegetik létezését?
- Halvány fogalmam sincs. De azt beszélték nem egyszerű ember volt. Ő egy tünde volt akinek köze volt a kristályhoz. Mikor ő meghalt a kristály megbolondult. De amint gyereke elérte az első életévét a kristály ismét stabillá vált.
- Várj..És ki az apja ennek a gyereknek?
- Hát..állítólag az Árnyék gárda vezetője.
- Állítólag?
- Nem tudom igaz e,de amióta itt dolgozom arról is szó volt,hogy az a nő nem csak egy férfivel kavart. Így kérdéses a gyerek igazi kiléte.
- De..a faja nincs megállapítva?
- Meg van. De szigorú titokban tartják. Mintha tényleg lenne e mögött valami komolyabb rejtély melyről mi,egyszerű gárda tagok nem tudhatunk.
- Nem is csodálkozom. Itt mindenkinek megvannak a titkaik. Aztán ha történik valaki akkor bezzeg bízzunk bennük. Néha kezdem megbánni,hogy itt vagyok.
- Szerintem nem te vagy az egyetlen drága barátom. Csak sokan hallgatnak.
- Ez is igaz.
A két őr eltávozott én pedig kikerekedett szemekkel mentem a szobámba. Nem bírtam felfogni miről beszéltek. Ekkor ismét Orákulum szavai jutottak el hozzám. "A nem igazi vér..." "Eljön az,akihez hozzátartozol.." Ebből arra következtettem,hogy vagy anya még is csak él és eljön értem...vagy...más valaki az apám és nem Nevra...s amint megtudja létezem eljön,hogy vagy megöljön vagy elvigyen magával oda ahová valójában odatartozom...
Folytatás következik....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése