/////Az eddigi részek tartalmából...
Lina boldogan éli életét míg egy nap az erdőben először nem találkozik új barátjával aki egyben hű társa és Familiárisa is Flame. Egy kis idő elteltével egy pici Feorin nevü tündérkével találkozik akit magával visz a HQ - ba ahol aztán gondját viselik a picinek.
A későbbiekben kiderül,hogy a kapuval melynek köszönhetően élelmet tudtak áthozni Eldaryara a földről nem működik az élelem pedig egyre fogy. Lina és csapata oda sietnek,hogy megpróbálják megkeresni okát. Nem találva semmi konkrét okot egy napnyi keresés után úgy döntenek felesleges ott maradniuk ezért vissza indulnak,hogy elmondhassanak mindent Miikonak aki jelentésükre vár. Lina utólagosan belerúg a kapuba hisz úgy véli feleslegesen elpazarolt egy napot de hirtelen az működni kezd. A lányt magába szívja a kapu és ő a földre kerül ahol egy sráccal fut össze aki segít neki. Gondját viseli a lánynak és elmeséli keserű múltját és azt,hogyan kerül a földre és miért érti az Eldaryaiak nyelvét.
Aztán felbukkan Króm aki mint kiderül Lina után ugrott a kapuba,hogy megmentse de végül ő is a földre kerül.
Később egy új titokra is derül fény. Dilen valójában egy vadász mely nyílt vadászatot indít a földre kerülő Eldaryaiakra együtt csapatával. Lina és Króm is céljává válnak és szökéshez kényszerülnek. Dilen azt mondja a főhősnőnek,hogy ha a vérfarkas nem jelenik meg akkor meg tudja védeni őt..de miatta a lánynak is meg kell halnia.
Csoda módon többször is megszöknek aztán segítségükre jönnek a már ismert Nevra,Valkyon,Asu,Kuroi és Eiken. Velük együtt a két eltévedt bárány visszamegy a hazájukba de észreveszik,hogy az erdő mintha halott lenne..../////
Valami furcsa dolgok történtek körülöttünk miközben az erdőn keresztül mentünk a HQ főhadiszállásra. Az erdőben egy familiárissal sem futottunk össze. A fák,virágok mintha alig jutnának levegőhöz. Én is alig bírtam nyugodtan lélegezni. Talán a látvány miatt de talán valami más oka is volt..éreztem a lüktető kristály jelenlétét a közelben...s minél közelebb kerültünk a nagy kristályhoz annál jobban éreztem azt.
Amint a hadiszállás főkapuját már láthattuk a távolból észrevettem,hogy zárva vannak a kapuk. Apámra vettem egy kérdő tekintetet mire ő nem válaszolt semmit és csak előre haladt szótlanul. Pont úgy mint a többiek.
Mikor a kapuhoz értünk mindenki megállt. Senki sem nyitott kaput,senki sem őrizte. Körbenézve próbáltam rájönni arra,hogy mi történik de semmi ötlet nem jutott akkoriban eszembe. Ismét a kapura vetettem egy pillantást mire láttam,hogy Valkyon megindult,majd előre nyújtotta kezét. Észrevettem egy furcsa vibrációt a bőrömön és rájöttem,hogy egy védőburokkal van védve a hadiszállás. Türelmetlenül kezdtem várni arra a pillanatra amikor a kapu végre szét tárja magát és beenged minket. Túlzottan látni szerettem volna végre Miikot,Ykhart és a többieket.
Az a fehér hajú izomhegy elmotyogott valamit az orra alatt és a kezei előtt egy pentagram szerűség jelent meg mely zöldes fényben pompázott. Ez után pedig a kapu kinyílott. Apa intett felém s mondta,hogy siessek hisz nem sokáig lesz nyitva a kapu és a védőburok sem maradhat örökké ekkora réssel magában.
Szinte berohanva a hadiszállás területére láttam,hogy az itteni helyzet sem sokkal jobb. Se familiárisok..se gyerekek..se civilek. A menedéken nem volt senki. Pár lépést előre ballagva egy üres de közben erős hang jelezte,hogy a kapu bezáródott a hátunk mögött. A zöldes fény egy pillanatra az egész burkon átfutott majd eltűnt mintha ott sem lenne semmi. Tovább újra szótlanul mentünk. Nem tetszett nekem ez a síri csend...Áthaladtunk az ívek sétányánál,a pavilonnál,a menedéknél,a piacnál..egy élő lélekkel sem találkoztunk. Már azt sem tudtam mit gondoljak. Kihalt mindenki? elutaztak valahová? lakóhelyet váltottak? meglepetésbulit szervez a nép?
A sok ajtós teremhez érve ott megláttam Miikot és Jamont valami fontos dolgokról beszélni. A kitsune arca nagyon gondterheltnek,szomorúnak és mérgesnek tűnt. Apa egy lépést előre lépve megszólította a beszélgetőket.
- Miiko!
A kitsune megfordult és hatalmas kikerekedett szemekkel fordult felénk. Meglátva engem pedig szemei bekönnyeztek és a nőszemély felém rohant. Azt hittem fejbe kólint a botjával de ehelyett szorosan átölelt és fejemet kezdte simogatni miután pár puszit adott arcomra,homlokomra,fejem búbjára.
- Annyira aggódtunk érted te buta! Azt sem tudtuk,hogyan éled túl azt az időt amit a másik világban töltöttél! - A kitsune elengedve engem kezét még mindig vállamon tartotta s néha néha még megsimogatta fejemet. Abban a pillanatban teljesen úgy nézett ki mint egy gyermekéért aggódó anya.
- Segítettek túlélni a nehéz időket..- válaszoltam röviden és hidegen aggódó szavaira. Nem is tudom miért akartam most mindenkivel bunkón viselkedni. Egyszer csak mintha valami fejbe szállt volna és azt mondaná koptass le mindenkit te vagy itt a főnök.
- Segítettek? Kicsoda? És akkor most hol van? - Folytatta a kikérdezést Miiko ami naaaaagyon kezdett idegesíteni.
- Úgy sem ismered. Felesleges beszélnem róla. - Válaszoltam ismét közömbösen s ekkor szólt közbe Króm.
- Egy srác volt az aki Eldaryán született de valami okok miatt még kiskorában az ő régiója őt a földre száműzte. Ez után pedig nyílt vadászatot indított pár lurkóval a földre érkezett Eldaryaiakra. Minket is majdnem megölt Linával. Csoda volt,hogy megúsztuk.
- Engem nem akart megölni. Világosan megmondta,hogy ha te nem jelensz meg akkor engem meg tud védeni. Talán még a mi oldalunkra is tudtam volna csalni őt ha te nem vagy a közelemben. Sokat tud annak ellenére,hogy nem itt lakott régi idők óta.
- Lina beléd meg mi ütött? Megártott a földi levegő? -Szólt közbe már Asu is hisz nem birta kia furcsa viselkedésemet.
- Már csak a te hülye hangod hiányzott mindenkinek fafej!
- Wow kislány lazíts! Kezdesz bedurvulni. - Niiro épp,hogy arca elé érkezte tenni kezét és megvédeni magát öklömtől.
- Te is hallgass Eldarya réme!
- Lina! Mi... - Miiko nem fejezte be mondandóját hisz észrevette,hogy szemeim színe lilává változott. Pont olyan lilákká mint a kristály amikor meg volt mérgezve. A kitsune észrevétlen jelet adott a többieknek,hogy fogjanak le. Sikerese meg is tették és egy oszlophoz hurcolva megkötöztek.
- Ezt ti még nagyon megbánjátok! - Ordítottam teli torokból még mielőtt szemeimben minden elhomályosodott volna.
*** 2 óra elteltével***
Mikor kezdtem magamhoz térni éreztem,hogy derekamat és kezeimet valami erősen szorítja át. Így hát kikerekedett szemekkel néztem a kötelet és nem bírtam felfogni mi történik. Mocorogva,kapálózva,ordibálva próbáltam kiszabadulni a kötél erős fogásából miközben tekintetem körbe körbe rohangált segítséget keresve.
- Kötözzetek kiii! Még is mit jelentsen ez az egész? Épp,hogy hazajöttem máris egy oszlophoz kötöztök egy gyereket? Hát nincs szívetek? VALAKI! kötözzetek már ki végre... - Hangom egyre csendesebbé vált. Mintha újra mély álomba készültem merülni. De a semmiből megjelent Jamon megijesztett.
- Te lenni Lina? - Kérdezte tőlem komor hangján.
- He? - biccentettem oldalra fejemet - Még szép,hogy én vagyok Lina! Kötözz ki Jamon!
- Biztos te lenni Lina? - Ismételte meg kérdését az ogre.
- Ne butáskodj már. Ki más lehetnék?
- Két órával ezelőtt te nagyon furcsa viselkedni. Lina gonosz lenni így megkötözni Lina az oszlophoz.
- Furcsán viselkedtem? hmm...erről nem tudok. Csak arra emlékszem,hogy beléptünk a sokajtós terembe,Miiko megölelgetett és aztán elájultam...
- ... - Jamon erre nem válaszolt semmit. Fegyverével elvágta a kötelet majd megfogva engem a vállára dobott mint egy krumpli zsákot és a kristályterembe cipelt. Furcsálltam,hogy a bejárat védve volt..de nem adtam neki túl nagy jelentőséget akkor. Amint becipelt a többiektől három méterre letett a hát lábamra de mögöttem maradt.
- Ahogy látom felébredtél és tele vagy energiával. - Mondta Ezarel a szokásos rókavigyorával melyet sohasem kedveltem igazából.
- Remélem most a kedved is jobb...nem a legszokásosabb módon beszélgettél.
- Ááááá miről beszéltek egyáltalán? - A fejemet fogva hajamba eresztettem ujjaimat s úgy néztem a többiekre.
- Nem emlékszel? - Emelte meg szemöldökét a kitsune majd közelebb lépve hozzám a szemeimbe nézett. - A kristály negatív hatása alatt voltál. Mintha megszállt volna téged akkor valami. Ezért úgy döntöttünk,hogy leálltunk azzal,hogy megkötözünk és bealtatunk egy meghatározatlan időre.
- Kedves...kiskoromban is ezt tettétek amikor elviselhetetlenné kezdtem válni? - Megigazítva hajamat összefontam karjaimat mellkasomon.
- Nem vált be..folyton elrágtad a köteleket... - Mondta felsóhajtva a kék hajú elf.
- Ne beszélj butaságokat Ezarel! Eddig nem tettünk ilyet Linával.
- Te nem...
- Ezarel?
- Csak viccelek Miiko! Vagy nem?
- EZAREL!
- Hoppá! - Miiko mérgében előhívta a kék lángokat amitől az elf nyelve egy nagyot inkább elhallgatott.
- Nos hol is tartottam...áhá..megvan. Nos...A szemeid színe lilára változott és nagyon furcsán beszéltél ami rossz jelnek minősült. Ezért az elővigyázatosság kedvéért inkább azt tettük amit. De szerencsére már látom jól vagy ezért szabad lehetsz.
- Aha. Szuper. - Megforgatva szemeimet épp,hogy körbe akartam nézni a kristályteremben amikor a familiárisom boldogan ugrott rám és a földre is terített.
- FLAME! Drága picurom!Te hiányoztál a legjobban! - Magamhoz ölelve a famit felültem. S ekkor jött le,hogy a kristály színe nem kék mint szokott hanem lila.. - Öööö...a kristállyal meg mi van? miért ilyen furcsa színe van? - vontam fel egyik szemöldökömet s Miikora néztem választ keresve kérdésemre.
- Ez történt a nagy kristállyal amikor eltűntél.. - Válaszolt nekem röviden a kitsune és közelebb lépkedve hozzám felsegített. - Az elején azt hittük,hogy újabb mérgezett darabka került be a nagy kristályba mint egyszer amikor még édesanyád is élt, de aztán összerakva a dolgokat..arra következtettünk,hogy...
- Hogy? ...
- Arra következtettünk neked közöd van a kristályhoz s annak viselkedéséhez. Édesanyád is közeli kapcsolatban állt vele de nem tudtuk megérteni miért és hogyan. Talán ez a képessége átadódott neked is és ezért amikor te elhagytad Eldarya földjeit a kristály így reagált rá. Hisz amint visszajöttél újra hatalmas fényt bocsájtott ki magából és lila árnyalata enyhült.
- Wow! - füttyentve egyet egy lépést tettem a kristály felé. - Szóval azt gondoljátok közel állok ehhez a kristályhoz? bár ha belegondolok... - Eszembe jutottak azok a pillanatok amikor a fekete kutyával futottam össze az erdőben és egy kristályhoz hasonló fal védett meg támadásai alól. S az s amikor megsebesítettem. Bár akkor jutott eszembe az is,hogy erről nem is beszéltem senkinek. - Hmm...Szuper. - Jelentettem ki végül kissé furcsa de elégedett hangon és a kristályhoz lépkedve kinyújtottam egyik kezemet és megérintettem a kristályt. Ekkor az fényleni kezdett annyira,hogy kénytelen letten lehunyni szemeimet,hogy meg ne vakuljak. Ez körülbelül fél percig tarthatott. Miután a fény enyhült aztán eltűnt kinyitottam szemeimet és elcsodálkoztam. A kristály újra kék fényében pompázott mint régen. Kikerekedett szemekkel az elcsodálkozástól Miikora néztem aki szintén sokkolt állapotban egyszer engem,egyszer pedig a kristályt nézte. Bár nem csak Miiko...mindenki aki a kristályteremben tartózkodott engem bámult. De amit még észrevettem a hátuk mögött...az Orákulum..felém mutatott ujjával és halkan mondogatta nekem a szavakat melyeket már egyszer volt szerencsém hallani tőle...
- "TE VAGY AZ ÁLDÁS ÉS AZ ÁTOK GYERMEKE..."
- Miért mondod ezt nekem?
- Te vagy maga az élet és a halál...
- Nem értelek...megint ezt mondod amit a múltkor a tónál...magyarázd már el.. - kérleltem a nagy Orákulumot de ő csak folytatta múltkori szavait. Nem figyeltem a többiekre akik úgy néztek rám mint egy őrültre.
- A jövendölés...be fog teljesedni...
- Milyen jövendölés? - Leugorva a lépcsőről melyen álltam a kristály szelleme felé vettem az irányt.
- Hamarosan...üt az óra...
- Átok és áldás,élet és halál,jövendölés,hamarosan megérkező pillanat...mi köze van mind ennek hozzám?
- A vér..mely nem igazi..hazugság...amellyel életedet táplálják..
- ...
- Eljön az..akihez hozzátartozol...döntés..mellyel meg kellesz küzdened..
- Akihez..tartozom? nem igazi vér?
- A titok..mely lapokon nyugszik..az igazság..mely kitárja kapuit..
Szemeimmel követtem az Orákulum minden egyes mozdulatát és azt is ahogyan eltűnik. Hatalmasakat pislogva néztem magam elé. Mit értett az alatt,hogy nem igazi vér? talán nem az vagyok aki valójában? Vagy a szüleimmel nem stimmel minden? De mit akart azzal mondani,hogy hazugsággal táplálják az életemet? És kihez tartozom hozzá? honnan fog eljönni és ki? Kit kell várnom? Kitől kell félnem? Ki eljövetele miatt kellesz döntéseket hoznom? Milyen titkok pihennek lapokon? valami naplóról beszélhet? vagy ősi tekercsekről? Meg kéne keresnem ezeket valami módon,hogy többet tudjak meg saját magamról?
Észre sem véve magamon kisétáltam a kristályteremből mélyen elmerülve gondolataimban. Nem hallottam a külvilágot. Nem láttam magam előtt semmit és senkit. Túlzottan mély nyomot hagytak bennem az orákulum szavai. De csak nem akar ezekkel rosszat nekem? Elvégre a kristály szelleme egy szentség melyben nincs semmi gonosz...
Elhatároztam,hogy minden áron megkeresem az "Igazságot mely lapokon nyugszik" és megtudom..ki is vagyok valójában...
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK.....
Lina boldogan éli életét míg egy nap az erdőben először nem találkozik új barátjával aki egyben hű társa és Familiárisa is Flame. Egy kis idő elteltével egy pici Feorin nevü tündérkével találkozik akit magával visz a HQ - ba ahol aztán gondját viselik a picinek.
A későbbiekben kiderül,hogy a kapuval melynek köszönhetően élelmet tudtak áthozni Eldaryara a földről nem működik az élelem pedig egyre fogy. Lina és csapata oda sietnek,hogy megpróbálják megkeresni okát. Nem találva semmi konkrét okot egy napnyi keresés után úgy döntenek felesleges ott maradniuk ezért vissza indulnak,hogy elmondhassanak mindent Miikonak aki jelentésükre vár. Lina utólagosan belerúg a kapuba hisz úgy véli feleslegesen elpazarolt egy napot de hirtelen az működni kezd. A lányt magába szívja a kapu és ő a földre kerül ahol egy sráccal fut össze aki segít neki. Gondját viseli a lánynak és elmeséli keserű múltját és azt,hogyan kerül a földre és miért érti az Eldaryaiak nyelvét.
Aztán felbukkan Króm aki mint kiderül Lina után ugrott a kapuba,hogy megmentse de végül ő is a földre kerül.
Később egy új titokra is derül fény. Dilen valójában egy vadász mely nyílt vadászatot indít a földre kerülő Eldaryaiakra együtt csapatával. Lina és Króm is céljává válnak és szökéshez kényszerülnek. Dilen azt mondja a főhősnőnek,hogy ha a vérfarkas nem jelenik meg akkor meg tudja védeni őt..de miatta a lánynak is meg kell halnia.
Csoda módon többször is megszöknek aztán segítségükre jönnek a már ismert Nevra,Valkyon,Asu,Kuroi és Eiken. Velük együtt a két eltévedt bárány visszamegy a hazájukba de észreveszik,hogy az erdő mintha halott lenne..../////
Valami furcsa dolgok történtek körülöttünk miközben az erdőn keresztül mentünk a HQ főhadiszállásra. Az erdőben egy familiárissal sem futottunk össze. A fák,virágok mintha alig jutnának levegőhöz. Én is alig bírtam nyugodtan lélegezni. Talán a látvány miatt de talán valami más oka is volt..éreztem a lüktető kristály jelenlétét a közelben...s minél közelebb kerültünk a nagy kristályhoz annál jobban éreztem azt.
Amint a hadiszállás főkapuját már láthattuk a távolból észrevettem,hogy zárva vannak a kapuk. Apámra vettem egy kérdő tekintetet mire ő nem válaszolt semmit és csak előre haladt szótlanul. Pont úgy mint a többiek.
Mikor a kapuhoz értünk mindenki megállt. Senki sem nyitott kaput,senki sem őrizte. Körbenézve próbáltam rájönni arra,hogy mi történik de semmi ötlet nem jutott akkoriban eszembe. Ismét a kapura vetettem egy pillantást mire láttam,hogy Valkyon megindult,majd előre nyújtotta kezét. Észrevettem egy furcsa vibrációt a bőrömön és rájöttem,hogy egy védőburokkal van védve a hadiszállás. Türelmetlenül kezdtem várni arra a pillanatra amikor a kapu végre szét tárja magát és beenged minket. Túlzottan látni szerettem volna végre Miikot,Ykhart és a többieket.
Az a fehér hajú izomhegy elmotyogott valamit az orra alatt és a kezei előtt egy pentagram szerűség jelent meg mely zöldes fényben pompázott. Ez után pedig a kapu kinyílott. Apa intett felém s mondta,hogy siessek hisz nem sokáig lesz nyitva a kapu és a védőburok sem maradhat örökké ekkora réssel magában.
Szinte berohanva a hadiszállás területére láttam,hogy az itteni helyzet sem sokkal jobb. Se familiárisok..se gyerekek..se civilek. A menedéken nem volt senki. Pár lépést előre ballagva egy üres de közben erős hang jelezte,hogy a kapu bezáródott a hátunk mögött. A zöldes fény egy pillanatra az egész burkon átfutott majd eltűnt mintha ott sem lenne semmi. Tovább újra szótlanul mentünk. Nem tetszett nekem ez a síri csend...Áthaladtunk az ívek sétányánál,a pavilonnál,a menedéknél,a piacnál..egy élő lélekkel sem találkoztunk. Már azt sem tudtam mit gondoljak. Kihalt mindenki? elutaztak valahová? lakóhelyet váltottak? meglepetésbulit szervez a nép?
A sok ajtós teremhez érve ott megláttam Miikot és Jamont valami fontos dolgokról beszélni. A kitsune arca nagyon gondterheltnek,szomorúnak és mérgesnek tűnt. Apa egy lépést előre lépve megszólította a beszélgetőket.
- Miiko!
A kitsune megfordult és hatalmas kikerekedett szemekkel fordult felénk. Meglátva engem pedig szemei bekönnyeztek és a nőszemély felém rohant. Azt hittem fejbe kólint a botjával de ehelyett szorosan átölelt és fejemet kezdte simogatni miután pár puszit adott arcomra,homlokomra,fejem búbjára.
- Annyira aggódtunk érted te buta! Azt sem tudtuk,hogyan éled túl azt az időt amit a másik világban töltöttél! - A kitsune elengedve engem kezét még mindig vállamon tartotta s néha néha még megsimogatta fejemet. Abban a pillanatban teljesen úgy nézett ki mint egy gyermekéért aggódó anya.
- Segítettek túlélni a nehéz időket..- válaszoltam röviden és hidegen aggódó szavaira. Nem is tudom miért akartam most mindenkivel bunkón viselkedni. Egyszer csak mintha valami fejbe szállt volna és azt mondaná koptass le mindenkit te vagy itt a főnök.
- Segítettek? Kicsoda? És akkor most hol van? - Folytatta a kikérdezést Miiko ami naaaaagyon kezdett idegesíteni.
- Úgy sem ismered. Felesleges beszélnem róla. - Válaszoltam ismét közömbösen s ekkor szólt közbe Króm.
- Egy srác volt az aki Eldaryán született de valami okok miatt még kiskorában az ő régiója őt a földre száműzte. Ez után pedig nyílt vadászatot indított pár lurkóval a földre érkezett Eldaryaiakra. Minket is majdnem megölt Linával. Csoda volt,hogy megúsztuk.
- Engem nem akart megölni. Világosan megmondta,hogy ha te nem jelensz meg akkor engem meg tud védeni. Talán még a mi oldalunkra is tudtam volna csalni őt ha te nem vagy a közelemben. Sokat tud annak ellenére,hogy nem itt lakott régi idők óta.
- Lina beléd meg mi ütött? Megártott a földi levegő? -Szólt közbe már Asu is hisz nem birta kia furcsa viselkedésemet.
- Már csak a te hülye hangod hiányzott mindenkinek fafej!
- Wow kislány lazíts! Kezdesz bedurvulni. - Niiro épp,hogy arca elé érkezte tenni kezét és megvédeni magát öklömtől.
- Te is hallgass Eldarya réme!
- Lina! Mi... - Miiko nem fejezte be mondandóját hisz észrevette,hogy szemeim színe lilává változott. Pont olyan lilákká mint a kristály amikor meg volt mérgezve. A kitsune észrevétlen jelet adott a többieknek,hogy fogjanak le. Sikerese meg is tették és egy oszlophoz hurcolva megkötöztek.
- Ezt ti még nagyon megbánjátok! - Ordítottam teli torokból még mielőtt szemeimben minden elhomályosodott volna.
*** 2 óra elteltével***
Mikor kezdtem magamhoz térni éreztem,hogy derekamat és kezeimet valami erősen szorítja át. Így hát kikerekedett szemekkel néztem a kötelet és nem bírtam felfogni mi történik. Mocorogva,kapálózva,ordibálva próbáltam kiszabadulni a kötél erős fogásából miközben tekintetem körbe körbe rohangált segítséget keresve.
- Kötözzetek kiii! Még is mit jelentsen ez az egész? Épp,hogy hazajöttem máris egy oszlophoz kötöztök egy gyereket? Hát nincs szívetek? VALAKI! kötözzetek már ki végre... - Hangom egyre csendesebbé vált. Mintha újra mély álomba készültem merülni. De a semmiből megjelent Jamon megijesztett.
- Te lenni Lina? - Kérdezte tőlem komor hangján.
- He? - biccentettem oldalra fejemet - Még szép,hogy én vagyok Lina! Kötözz ki Jamon!
- Biztos te lenni Lina? - Ismételte meg kérdését az ogre.
- Ne butáskodj már. Ki más lehetnék?
- Két órával ezelőtt te nagyon furcsa viselkedni. Lina gonosz lenni így megkötözni Lina az oszlophoz.
- Furcsán viselkedtem? hmm...erről nem tudok. Csak arra emlékszem,hogy beléptünk a sokajtós terembe,Miiko megölelgetett és aztán elájultam...
- ... - Jamon erre nem válaszolt semmit. Fegyverével elvágta a kötelet majd megfogva engem a vállára dobott mint egy krumpli zsákot és a kristályterembe cipelt. Furcsálltam,hogy a bejárat védve volt..de nem adtam neki túl nagy jelentőséget akkor. Amint becipelt a többiektől három méterre letett a hát lábamra de mögöttem maradt.
- Ahogy látom felébredtél és tele vagy energiával. - Mondta Ezarel a szokásos rókavigyorával melyet sohasem kedveltem igazából.
- Remélem most a kedved is jobb...nem a legszokásosabb módon beszélgettél.
- Ááááá miről beszéltek egyáltalán? - A fejemet fogva hajamba eresztettem ujjaimat s úgy néztem a többiekre.
- Nem emlékszel? - Emelte meg szemöldökét a kitsune majd közelebb lépve hozzám a szemeimbe nézett. - A kristály negatív hatása alatt voltál. Mintha megszállt volna téged akkor valami. Ezért úgy döntöttünk,hogy leálltunk azzal,hogy megkötözünk és bealtatunk egy meghatározatlan időre.
- Kedves...kiskoromban is ezt tettétek amikor elviselhetetlenné kezdtem válni? - Megigazítva hajamat összefontam karjaimat mellkasomon.
- Nem vált be..folyton elrágtad a köteleket... - Mondta felsóhajtva a kék hajú elf.
- Ne beszélj butaságokat Ezarel! Eddig nem tettünk ilyet Linával.
- Te nem...
- Ezarel?
- Csak viccelek Miiko! Vagy nem?
- EZAREL!
- Hoppá! - Miiko mérgében előhívta a kék lángokat amitől az elf nyelve egy nagyot inkább elhallgatott.
- Nos hol is tartottam...áhá..megvan. Nos...A szemeid színe lilára változott és nagyon furcsán beszéltél ami rossz jelnek minősült. Ezért az elővigyázatosság kedvéért inkább azt tettük amit. De szerencsére már látom jól vagy ezért szabad lehetsz.
- Aha. Szuper. - Megforgatva szemeimet épp,hogy körbe akartam nézni a kristályteremben amikor a familiárisom boldogan ugrott rám és a földre is terített.
- FLAME! Drága picurom!Te hiányoztál a legjobban! - Magamhoz ölelve a famit felültem. S ekkor jött le,hogy a kristály színe nem kék mint szokott hanem lila.. - Öööö...a kristállyal meg mi van? miért ilyen furcsa színe van? - vontam fel egyik szemöldökömet s Miikora néztem választ keresve kérdésemre.
- Ez történt a nagy kristállyal amikor eltűntél.. - Válaszolt nekem röviden a kitsune és közelebb lépkedve hozzám felsegített. - Az elején azt hittük,hogy újabb mérgezett darabka került be a nagy kristályba mint egyszer amikor még édesanyád is élt, de aztán összerakva a dolgokat..arra következtettünk,hogy...
- Hogy? ...
- Arra következtettünk neked közöd van a kristályhoz s annak viselkedéséhez. Édesanyád is közeli kapcsolatban állt vele de nem tudtuk megérteni miért és hogyan. Talán ez a képessége átadódott neked is és ezért amikor te elhagytad Eldarya földjeit a kristály így reagált rá. Hisz amint visszajöttél újra hatalmas fényt bocsájtott ki magából és lila árnyalata enyhült.
- Wow! - füttyentve egyet egy lépést tettem a kristály felé. - Szóval azt gondoljátok közel állok ehhez a kristályhoz? bár ha belegondolok... - Eszembe jutottak azok a pillanatok amikor a fekete kutyával futottam össze az erdőben és egy kristályhoz hasonló fal védett meg támadásai alól. S az s amikor megsebesítettem. Bár akkor jutott eszembe az is,hogy erről nem is beszéltem senkinek. - Hmm...Szuper. - Jelentettem ki végül kissé furcsa de elégedett hangon és a kristályhoz lépkedve kinyújtottam egyik kezemet és megérintettem a kristályt. Ekkor az fényleni kezdett annyira,hogy kénytelen letten lehunyni szemeimet,hogy meg ne vakuljak. Ez körülbelül fél percig tarthatott. Miután a fény enyhült aztán eltűnt kinyitottam szemeimet és elcsodálkoztam. A kristály újra kék fényében pompázott mint régen. Kikerekedett szemekkel az elcsodálkozástól Miikora néztem aki szintén sokkolt állapotban egyszer engem,egyszer pedig a kristályt nézte. Bár nem csak Miiko...mindenki aki a kristályteremben tartózkodott engem bámult. De amit még észrevettem a hátuk mögött...az Orákulum..felém mutatott ujjával és halkan mondogatta nekem a szavakat melyeket már egyszer volt szerencsém hallani tőle...
- "TE VAGY AZ ÁLDÁS ÉS AZ ÁTOK GYERMEKE..."
- Miért mondod ezt nekem?
- Te vagy maga az élet és a halál...
- Nem értelek...megint ezt mondod amit a múltkor a tónál...magyarázd már el.. - kérleltem a nagy Orákulumot de ő csak folytatta múltkori szavait. Nem figyeltem a többiekre akik úgy néztek rám mint egy őrültre.
- A jövendölés...be fog teljesedni...
- Milyen jövendölés? - Leugorva a lépcsőről melyen álltam a kristály szelleme felé vettem az irányt.
- Hamarosan...üt az óra...
- Átok és áldás,élet és halál,jövendölés,hamarosan megérkező pillanat...mi köze van mind ennek hozzám?
- A vér..mely nem igazi..hazugság...amellyel életedet táplálják..
- ...
- Eljön az..akihez hozzátartozol...döntés..mellyel meg kellesz küzdened..
- Akihez..tartozom? nem igazi vér?
- A titok..mely lapokon nyugszik..az igazság..mely kitárja kapuit..
Szemeimmel követtem az Orákulum minden egyes mozdulatát és azt is ahogyan eltűnik. Hatalmasakat pislogva néztem magam elé. Mit értett az alatt,hogy nem igazi vér? talán nem az vagyok aki valójában? Vagy a szüleimmel nem stimmel minden? De mit akart azzal mondani,hogy hazugsággal táplálják az életemet? És kihez tartozom hozzá? honnan fog eljönni és ki? Kit kell várnom? Kitől kell félnem? Ki eljövetele miatt kellesz döntéseket hoznom? Milyen titkok pihennek lapokon? valami naplóról beszélhet? vagy ősi tekercsekről? Meg kéne keresnem ezeket valami módon,hogy többet tudjak meg saját magamról?
Észre sem véve magamon kisétáltam a kristályteremből mélyen elmerülve gondolataimban. Nem hallottam a külvilágot. Nem láttam magam előtt semmit és senkit. Túlzottan mély nyomot hagytak bennem az orákulum szavai. De csak nem akar ezekkel rosszat nekem? Elvégre a kristály szelleme egy szentség melyben nincs semmi gonosz...
Elhatároztam,hogy minden áron megkeresem az "Igazságot mely lapokon nyugszik" és megtudom..ki is vagyok valójában...
FOLYTATÁS KÖVETKEZIK.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése