- KRÓM!!
- MENEKÜLJ LINA!
- NEM! NEM HAGYLAK ITT!
- MOST AZ EGYSZER HALLGASS RÁM ÉS HÚZZ INNEN!
- NE! NE KÉRJ ERRE! NEM AKAROK EGYEDÜL MARADNI!
- LINA MENJ!
- NEM! - Mikor meg akartam közelíteni a farkast egy égő bárka esett lábaim elé s elzárta a hozzá vezető utat.
- Lina...menj... - Króm hangja csendessé,szeretetteljessé és nyugodttá vált. A srác hátat fordított nekem de a helyén maradt.Másodpercek elteltével viszont válla felett egy enyhe mosollyal arcán vetett rám egy utolsó pillantást. Szemeiben tükrözött az égető tűz lángjainak sokasága. Majd újabb égő bárkák zuhantak le elém teljesen elzárva tőlem a fiút és ezzel már látni sem tudtam őt.
- KRÓM! - Ijedten riadtam fel álmomból nem értve mi történik. A vérfarkas mely eddig nyugodtan pihent nem messze tőlem,szintén rémülten pattant fel helyéről hozzám sietve. Érthetetlenül nézett körbe majd aggodalmas tekintettel ölelt magához.
- Ez csak egy álom volt Lina. Csak egy álom. Ne félj. Itt vagyok. - miközben mind ezeket mondta,gyengéden ölelgetett a fejemet simogatva.
- Annyira való volt...mintha tényleg megtörtént volna..és a tűz..éreztem az égető melegét..
- Nem tudom mit álmodtál de..ez mind össze csak egy álom volt ami soha nem fog valóra válni.
- Honnan tudod?
- Csak tudom és kész.
- Micsoda értelmes magyarázat. - Kissé duzzogva bújtam hozzá még jobban. Bár kissé zavarba hozó volt amit tettem de még mindig remegtem álmom miatt. Az ő testének melege viszont nagyon megnyugtató volt számomra.
- Pihenj..Pár óra múlva elhagyjuk ezt a helyet.
- ... - nem válaszoltam semmit csak lehunytam a szemeimet és szinte abban a pillanatban el is aludtam.
Ismét egy égő házat láttam szemeim előtt. Éreztem melegét. De ezúttal nem volt körülöttem senki. Csak én.
Nagyra nyílt szemekkel bámultam az égő épületre és próbáltam rájönni mi is ez a hely. Miért ennyire ismerős? Hisz eddig egyszer sem láttam ezt a házat. Nem éltem át ilyen fajta szituációkat életem alatt. Akkor még is miért az az érzés fog el,hogy életem nagy részét itt töltöttem el? miért vonz magához ez a hely? miért akar megemészteni a tüze? miért akarok bemenni oda ha látom,hogy lángol? Talán ezek nem is az én emlékeim? de akkor ki a tulajdonosuk?
Szemeimből mintha eltűnt volna az élet. Olyanokká váltak mint egy tükör. Testem akaratlanul is az égő ház felé indult. Lábaim nem hallgattak rám és csak vittek az épület felé.
Már a harmadik lépcsőfokon álltam mikor egy ismerős hang kezdett szólítgatni engem. Megálltam. Egy pillantást vetettem a lángokra majd hirtelen ébredtem fel. Mintha egyszerűen kidobott volna valami abból az álomból.
Megdörzsölve szemeimet értettem meg,hogy már nem az álmok világában vagyok hanem felébredtem. Nehezen pislogtam. Nagyon fáradtnak éreztem magam. Króm még mindig karjai között szorongatva testemet rázott meg,hogy térjek magamhoz.
- Lina! ideje indulnunk.
- Aha..
- Elég sápadt vagy..
- Megint láttam azt az álmot..
- Az álom nem válik valóra már mondtam.
- Azt sem tudod mit álmodtam..honnan tudod,hogy nem válik majd valóra?
- Mert ez nem az a világ ahol az álmok csak úgy valóra válnak.
- De..nekem olyan érzésem volt mintha ez MÁR megtörtént volna.
- Hmm.. - Króm az állára helyezte egyik kezét és egy pillanatra elgondolkodott - Mit is álmodtál pontosan?
- Egy égő házat láttam magam előtt. Bár személyesen egyszer sem voltam a közelében sem ilyen épületnek s még is olyan érzés fogott el mintha az enyém lenne..mintha életem egy részét ott töltöttem volna el.
- Ez fura..milyen gyakran jelenik meg előtted ez a lángoló ház?
- Körülbelül amióta találkoztunk azzal a fekete kutyával és megjelent a kristály fal mely megvédett támadásaitól.
- Érdekes..nagyon érdekes.. - Króm újra elgondolkodott majd végül elengedve engem felállt. - Amint visszatértünk Eldaryába utánanézünk mind ennek. Valami kapcsolat van mind ezek között. - Mondta,majd felém nyújtotta kezét,hogy felsegítsen.
- Rendben! - egy gyerekes mosollyal az arcomon fogadtam el a segítségét és én is lábra álltam.
- Most pedig induljunk!
- Hová hová galambocskák? - Szólalt meg egy női hang mikor Króm épp,hogy három lépést érkezett megtenni.
- Króm! - Dobtam felé egy pengét,hogy elhárítsam a farkas felé érkező kést.
- Túl sokáig maradtunk egy helyen! Lina!
A vérfarkas felém dobott egy mindent elmagyarázó tekintetet. Egyből megértve mit akar bólintottam majd támadásba lendültem. A lány mely a semmiből bukkant elő kissé elcsodálkozott és hátra ugrott pár métert és védelmi pózba állt be. Bár sejtettem,hogy nem pofátlankodik a közelünkbe egyedül ezért körbe néztem. Bár nem láttam senkit..de a hatodik érzékemmel éreztem,hogy van még valaki. Ezért lehunyva szemeimet koncentráltam a hallásra és vuálá! légzéseket kezdett észlelni a hallásom balra tőlem tíz méterre. Aztán újra előbukkant a furcsa érzés...mint az utóbbi időben mikor még Eldarya földjén voltam..ismét érezni kezdtem a vizet..bár ez esetben a vért mely pumpált a körülöttem lévő élőlények ereiben. A sötétségbe indítottam meg három élesebbnél élesebb pengét melyből szinte fénysebességgel ugrott ki egy árnyák.
- Nem akarsz békén hagyni minket nem igaz Dilen? - Mormogtam mérgelődve miközben Króm hátát védtem az esedékes támadásoktól.
- Had gondolkodjam egy kicsit..Nem? - A kérdésemre teljesen semleges arccal válaszolt miközben fegyvert szegezett irányomba.
- Hisz te is Eldarya földén születtél..akkor miért vágysz ennyire a halálunkra? mit ártottunk mi neked?
- Tudod milyen érzés elárultnak lenni? kétlem...
- Nagyon is jól tudom! De ettől még nem gyűlölök mindenkit az égvilágon! Főleg nem azokat akik semmit sem ártottak nekem.
- Hmph..
- Dilen...engedj el minket..semmit sem tettünk ellened.
- Sajnálom..de ha akarnám sem tehetném.
- Áááárrrrhh! - Kiáltotta el magát Króm mely térdre esett vállát szorongatva.
- KRÓM! - egy pillanatra rá szegeztem tekintetem és megláttam,hogy sérült. Egyre veszélyesebbé kezdett válni a helyzet. Magam elé emelve késeimet készültem fel a harcra. Hátrálni nem állt szándékomban.
-Add fel Lina..
-... /Túl erőben vannak..ketten itt és még ketten a tetőn..Króm sérült szóval mozdulni sem tudok hisz akkor őt megölik.. még is mihez kezdjek most?/ - gondolataimban elmerülve szemeim folyton oda-vissza futkostak. Próbáltam megtalálni a helyes megoldást de a kialakult szituáció miatt csak is a védelemre tudtam koncentrálni. De egyszer csak újabb vérkeringéseket kezdtem észlelni szinte villám gyorsan közeledve felénk. Mivel minden reményem szerint csak én észleltem ezt ezért is előnyt éreztem helyzetemben. Minél közelebb kerültek hozzánk a mozgó testek annál jobban képes lettem felismerni azokat. Egy széles vigyor jelent meg az arcomon. A fegyveremet megpörgetve a kezeimben helyeztem vissza azokat a tokjaikba majd az ostoromat kaptam elő s a földre csaptam hangos zajt csapva a másik szabad kezemet pedig a csípőmre helyeztem.
- Hm? - Dilen értetlenül nézett rám majd egyszerűen megdermedt mikor egy penge éle érintette meg torkát.
- Jöhettetek volna hamarabb is.
- Bocs töpszli. De nem két perc alatt tudtunk ám rátok találni. - Szólalt meg a hátam mögött a hang alapján felismert Asu mely épp a földre teperte a lányt.
- Ahelyett,hogy hülyét játszanátok itt inkább fejeznétek befelé a rátok bízott feladatot. Nincs sok időnk. - Szólalt meg az árnyákbólkisétáló Valkyon egy eszméletlen srácot cipelve a vállán majd a földre eresztve azt miután hozzánk csatlakozott.
- Ne idegeskedj már főnök! lazíts. - Széttárva kezeit Niiro széles mosollyal arcán hátat fordított neki majd tarkójára helyezve kezeit sétált mellém.
- Óvoda... - Motyogta Kuroi még mindig Dilen torkánál tartva a pengét majd végül kiütve őt. - Ki ez a fazon?
- Egy Eldarya vérrel rendelkező földi lakó. De ne is foglalkozz vele.
- Ööööö...Na ezt most magyarázd el szépen. - Szólt köbe Asu tátott szájjal.
- Nincs mit magyarázni. Eldaryában született de valami számomra ismeretlen okoknál fogva családja a földre száműzte még amikor gyerek volt.
- Fura.. nem hallottam ilyen esetekről.
- Még szép,hogy nem hallottál! Hisz nem a HQ területén történt ez az eset hanem valami más településben és elég régen. Erről az esetről szerintem még Miiko sem hallott. De most egy másik kérdés aggaszt.. hogy kerültetek ide?
- Mi vagyunk a felmentő sereg!
- Rettenetes..Valkyon,hogy bírt el veletek egyedül?
- Egy szóval sem mondtuk,hogy csak vele jöttünk.
- Akkor kivel még? - emeltem meg egyik szemöldökömet furcsállva szavaikat.
- Velem. - Hirtelen a tetőről leugrott még egy alak. Természetesen egyből felismertem és nagyra nyílt szemekkel bámultam irányába.
- Apa? - Nem számítottam arra,hogy eljön értem. Őszintén szólva..egyáltalán nem is vártam arra,hogy bárki is eljön értünk hisz azért,hogy átjöhess az emberek világába a kaput használva borzasztó nagy árat kell fizetned..Itt pedig..egészen öt ember jött el ide és közöttük az apám is aki mindennél az égvilágon jobban gyűlöl. Lehajtva a fejemet néztem magam elé. Többé nem mertem megszólalni. Nem mertem a szemébe nézni. Féltem újra meglátni egy undorodó tekintetet felőle. Minden erőmmel próbáltam visszafogni minden egyes érzést és mozdulatot mely a gyengeségemet mutatná be.Nem akartam még szerencsétlenebbé válni,még mélyebbre sülyedni szemeiben. Egy mély levegőt véve próbáltam lenyugtatni lelkemet. Lassacskán megemeltem a fejemet és amint ez megtörtént már az apukám karjaiban voltam. Szemeim újra nagyra nyíltak. Nem bírtam felfogni mi történik. Az ember mely eddig csak úgy napról napra egyre jobban taszított magától így ölel magához..mint a legnagyobb kincsét..
- Sajnálom Lina..
- Heh?
- Azt hittem,hogy ha távol tartalak téged magamtól képes leszek elfelejteni az édesanyádat. Ha megutáltatom magam veled akkor a lelkem megnyugszik..hisz nem kellesz senkit féltenem..óvnom..szeretnem. De tévedtem. Mikor megtudtam mi történt azt hittem megörülök. Már csak maga a gondolat is,hogy elveszíthetlek pont úgy mint édesanyádat megőrített. Tudom..sok sértő és szinte gyilkoló hatással rendelkező szavakkal dobálóztam feléd..mikor pedig épp,hogy megszülettél képes lettem átkot szórni rád..és..majdnem saját kezűleg vetettem véget életednek.egyszerűen..képtelen voltam felfogni a történteket.Nem értettem mit csinálok. Nehezen fogadtam el azt a tényt,hogy elveszítettem azt a nőt amely megmutatta nekem a helyes utat,mely képes lett igazán boldoggá tenni engem. De egy valamit csak most fogtam fel igazából..azt,hogy ő nincs..de te viszont még itt vagy..élsz,lélegzel,érzel.
Tudod..mikor észhez tértem..el akartam menni hozzád. De Miiko szigorúan megtiltotta,hogy akár a közeledbe is merészkedjek azok után amiket mondtam és tettem. Csak távolról leshettem,hogyan növekedsz. Legnagyobb vágyam az volt,hogy mosolyogni lássalak..de amikor a közelembe merészkedtél mindig könnyező szemekkel menekültél bárkihez..csak minél távolabb tőlem. S mind ez az én ostobaságom miatt. Lehetetlen elfelejteni..lehetetlen megbocsátani mind azt amit ellened tettem..de ígérem..minden meg fog változni..mától és mind halálomig számíthatsz majd rám és támaszomra. Azzá válok majd akire büszke lehetsz. Azzá válok akit képes leszel apádnak tekinteni. - Mind ezeket halál komoly arckifejezéssel és hangnemmel mondta. Szemeiben láttam a bűnbánatot. Úgy látszott,hogy tényleg sajnálta mind azt amit mondott az irányomba. Egy részt még mindig nem mertem elhinni,hogy mind ez maga a valóság..más rész pedig igen is hinni akartam benne. Szemeimből a boldogság könnyei csorogtak. Szintén átölelve az édesapámat éreztem,hogy hátam mögött mintha szintén átölelne valami. Aztán meghallottam az anyukám lágy és szeretetteljes hangját. Most már biztosra tudtam,hogy számíthatok apám segítségére és nem leszek egyedül. Bár még sokáig álldogálnék így ölelgetve a számomra legközelebb álló férfit de nem a legmegfelelőbb hely és szituáció kellős közepén voltunk. Elengedve apukámat léptem hátrébb pár lépést és megdörzsölve szemeimet végül a sérült Krómhoz siettem akinek a sebét már sikeresen ellátták a többiek és a támadóinkat pedig szépen megkötözték.
- Már azt hittem meg is feledkeztél rólam. - Szólalt meg a vérfarkas úgy téve mintha haragudna.
- Rólad megfeledkezel..úgy vonyítasz ettől a karcolástól mintha a kezedet tépték volna le.
- Ha akarod akkor kipróbálhatjuk rajtad is azt a fegyvert és akkor meglátjuk ki fog jobban visítozni a fájdalomtól.
- Heee? képes lennél fegyvert szegezni a szerelmedre? kegyetlenebb vagy mint hittem.
- A szerelmemre nem. De viszont egy nagy szájú gyerekre igen.
- Na most összetörted a szívemet. - Hátat fordítva a beszélgetőtársamnak leguggoltam a földre és úgy tettem mintha sírnék. Csak egy csendes sóhajt hallottam meg majd egy meleg kezet éreztem fejemen mely szétborzolja a hajamat. Mivel jól tudtam ki az,kihasználtam a lehetőséget és szinte felugrottam egy gyors puszit nyomva Króm ajkaira. A farkas fiú elcsodálkozva nézett rám én pedig megnyalva szám szélét hangos nevetésben törtem ki. - Rajtad hagytam a jelemet. Most már nem csajozhatsz a hátam mögött. - Összekulcsolva ujjaimat a hátam mögött a többiekhez sétáltam.
- Micsoda szerelem..Ha Eiken ezt látná..
- Olyan vörös lenne az arca mint okanya sapkája.
- Ez telibe talált haver! - Mondta Asu majd lepacsizott Niiroval aki sikeresen befejezte barátja egy újabb hülye mondatát.
- Ti ketten képesek vagyok legalább néha komolyak lenni?
- Mondtam már főnök..nyugalom..mi csak kiélvezzük az élet minden egyes percét.
- Azt látom. - Mormogta Valkyon majd felénk fordult - Nos..Lina és Króm megvannak. Ideje visszatérnünk.
- A közelben nincsenek erdők..szóval a boszorkánykörökkel való visszatérés szinte kizárt.
- Ezarel előrelátta ennek lehetőségét ezért előkészítette nekünk ezt. - Valkyon elővett a zsebéből egy üvegcsét melyben valami barnás színű por volt.
- Ez majd eljuttat bennünket a legközelebbik boszorkánykörhöz.
- Wow! Ezarel Bácsi egyszerűen lenyűgözhetetlen!
- Ha ő most hallaná,hogy le bácsiztad kapnál vagy két fejest.
- Asu..veled ellentétben nekem szabad így hívnom őt.
- Hát persze. Lina kisasszonynak mindent szabad.
- Pontosan! Mindent és még annál is többet. Na de viccet félretéve..biztosan beválik ez a valami?
- Be kell,hogy váljon. Különben itt ragadunk mig nem bukkanunk rá egy boszorkánykörre.
- Ha Dilent hallgatjuk akkor a közelben egy boszorkánykör sincs..
- Dilen?
- Az ott! A fickó akit Kuroi ütött ki.
- Elég közel állhattok egymáshoz ha a nevét is tudod.
- Mondjuk így.. előbb megmentett..aztán megkattant és a fejemért kezdett vadászni. Bár azt hajtogatta,hogy ha Króm nem talál rám akkor képes lesz megvédeni engem a többiektől. De nem értettem kitől akart megvédeni és miért pont Króm tehet arról,hogy ezt nem tudja megtenni.
- Nem tudom ki ez a srác..de nem is érdekel. Csak húzzunk haza végre.
- Egyet értek. Így is sokáig hoztuk az időt.
- Akkor elmagyarázom mit kell tenni.
Valkyon mindenki tenyerébe szórt egy keveset abból a porból és megtanította velem és Krómmal a varázsigét melyet mondanunk kellett együtt a többiekkel,hogy hasson a por. Amikor készen álltunk egy kör alakban álltunk fel és elmondva a varázsigét mindannyian egy időben lenyeltük a port. Szempillantások alatt fény vett körül bennünket. Egy utolsó pillantást vetettem Dilenre és csatlósaira majd eltűntem a többiekkel együtt a fényben. Lehunytam a szemeimet. Bár hallottam valaki hangját ahogyan szólít a nevemen de nem ismertem fel azt és csak átadtam magam a fénynek. Mikor kinyitottam a szemeimet a többiekkel együtt egy boszorkány körnél találtuk magunkat. Egy időben sétáltunk bele és fénylő gömbök sokasága vett körül minket szinte pont úgy mint az előbb. A vakító fény miatt muszáj volt becsuknom a szemeimet. Amint pedig kinyitottam azokat egy szinte kihalt erdőben találtuk magunkat. Elcsodálkozva vetettem pillantást apámra mely bólintott azt jelezve,hogy hazatértünk. De valami megváltozott..túlságosan is...
Folytatás következik....
Köszi ^^
VálaszTörlés